labdarúgás

2021.01.08. 19:22

Két baranyai gárdával játszik edzőmeccset a Paksi FC

Tolnai Népújság

Mezõkövesd 20200606 Labdarúgás OTP Bank liga NB1 bajnoki mérkõzés Mezõkövesd Paks Fotó Nemzeti Sport Dömötör Csaba A képen: Meskhi Myhailo Szélpál Norbert

Forrás: MW

Fotó: Dömötör Csaba

Négy napja kezdte el a felkészülést a Paksi FC, szombaton pedig már felkészülési mérkőzést is játszik az atomvárosi gárda. Ráadásul egyből kettőt: Szentlőrincen a házigazdák NB II-es csapatával és a Pécsi MFC-vel is összecsapnak Böde Dánielék.

A paksiak csapatkapitánya sérülés miatt az utolsó két őszi mérkőzést (Ferencváros 1–3, MTK 1–3) kénytelen volt kihagyni, de hétfőn már a társakkal együtt rótta a köröket a klub edzőpályáján. A hétfőn műtéten áteső Szélpál Norbert azonban hiányzott ezekről a tréningekről.

„Folyton visszatért a fájdalom, az év végi négy meccset is csak fájdalomcsillapítókkal tudtam lejátszani – árulta el a védő, aki a téli szünetben csípőspecialistához fordult, s végül kés alá feküdt. – Mankót használok, a sétát erőltetem, ahogy azt kell, valamint fekvő helyzetben elindult a gyógytorna is. Az orvosok azt mondták, három-öt hónapos kihagyással számoljak” – mondta a klubhonlapnak Szélpál.

Nélküle utazik el tehát a zöld-fehér csapat Szentlőrincre. A húszcsapatos NB II 16. helyén álló baranyai gárda a 2019/2020-as szezon beszüntetésével kapta meg a jogot a másodosztályban való részvételre, története során először. Huszonegy bajnoki után hét győzelemmel, három döntetlennel és tizenegy vereséggel állnak jelenleg.

Náluk jobban szerepel a Pécsi MFC, mely szintén újonc a Merkantil Bank Ligában, ahová megyei riválisához hasonló körülmények között jutott fel. Vas László csapata a Debrecen mögött második helyen várja a tavaszi bajnoki folytatást, remélve, hogy hat év után ismét élvonalbeli klubnak vallhatják majd magukat a mecsek­aljaiak.

Ismerős arcok

A Pécsi MFC-ben több, korábban a Paksi FC-ben is megfordult játékos szerepel: a nyáron zöld-fehérektől érkező Bartha László, a klub tartalékcsapatában szerephez jutó Adamcsek Máté vagy a mecsekaljai gárda előtt legutóbb az atomvárosiaknál szereplő Bajner Bálint neve is ott lehet a nevezettek között. Bartha tizenegy, Adamcsek tizenöt, míg Bajner két bajnokin lépett pályára piros-fekete szerelésben.

Borítókép: Szélpál Norbert (jobbra) egy időre kidőlt a sorból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!