Női kosárlabda NB I

2021.01.09. 20:46

Másodszor is küzdelmes meccsen győzte le a CEKK-et a KSC

Finta Viktor

Fotó: A szerző felvétele

A Sopron elleni meccsen hosszú kihagyást követően tért vissza Erica McCall, aki három nappal azt követően, a Cegléd ideiglenes otthonában, Monoron már a kezdő ötösben kapott bizalmat Djokics Zseljkótól, s rögtön a feldobás után kosarakkal hálálta ezt meg. Bozóki faultolta a KSC amerikaiját, aki mindkét büntetőjét értékesítette. Az első percekben jól használták ki a palánk alatti erőfölényüket az atomosok, és hat ponttal el is léptek. Három perc elteltével kezdett éledezni a CEKK, és Bozóki távoli dobásaival gyorsan visszazárkózott. A negyed vége előtt egyszer át is vette a vezetést a Cegléd, de Szabó Fanni kosarával a Szekszárd nyerte a periódust.

Gyenge dobóformát fogtak ki Goree-ék (40 százalék alatt teljesítettek mezőnyből), szenvedősen alakult a második tízperc, amelynek elején a hazaiak vezettek pár ponttal. Kevés volt a kosár, nagy a küzdelem, mindkét oldalon sok fault esett, és a büntetővonalról is a szokottnál többet hibáztak a csapatok, de visszavette az előnyt a KSC. A félidei szünetre végül mégis a Cegléd vonulhatott egypontos fórral, miután Szirony bedobott egy dudaszós triplát.

A fordulás után három perccel Djokics Zseljkónak ismét időt kellett kérnie, mert öt ponttal meglépett a CEKK, s rendezni kellett a sorokat a védekezésben. Bár ezt többé-kevésbé sikerült is megvalósítani, a lepattanókat is jobban szedték az atomosok, támadásban azonban sokat hibáztak Friskovecék, így őrizte a vezetést a sárga-kék gárda. A szlovén légiós a negyed vége előtt aztán egy triplával kozmetikázta saját és csapata dobóteljesítményét, így a záró periódus a félidőhöz hasonlatosan egy pontos ceglédi előnnyel kezdődhetett.

Goree Cyesha (a labdával) 14 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplát ért el Fotó: Makovics Kornél

Krnjics elegáns közelijével vette vissza a vezetést hosszú idő után ismét a KSC, majd a CEKK egy rossz lépést követően elvesztette McBryde-ot, akinek aláfordult a bokája. Az ápolás miatti szünetben erőre kaptak Studer Ágnesék, és lassan, de biztosan növelték előnyüket. A Szekszárd végül óriásit hajrázva, hatalmas küzdelemben szerezte meg a tizennegyedik sikerét a bajnokságban, oda-vissza legyőzve a küzdésből szintén jelesre vizsgázó ceglédieket.

Női kosárlabda NB I., a 20. fordulóban.

VBW CEKK Cegléd–Atomerőmű KSC Szekszárd 57–65 (17–18, 18–16, 14–14, 8–17).

Monor, Városi Sportcsarnok, zárt kapus. Játékvezetők: Tőzsér, Szilágyi, Vida.

CEGLÉD: ORTIZ 13/3, Révész 9/6, Sotiriu 5/3, McBryde, BOZÓKI 14. Csere: Ruják 1, Moore 8. Szirony 3/3, Gorjanácz 4, Kobolák. Edző: Kostas Keramidas.

SZEKSZÁRD: STUDER 6, Miklós 2, Skorics 4, GOREE 14, McCALL 9. Csere: Bálint 5/3, SZABÓ F. 6/3, Theodoreán 4, KRJNICS 8, Friskovec 8/6, Holcz. Edző: Djokics Zseljko.

Kipontozódott: Szabó F. (38. perc).

Az eredmény alakulása: 2. p.: 0–6. 9. p.: 16–16. 13. p.: 20–18. 15. p.: 23–24. 23. p.: 41–36. 27. p.: 47–40. 32. p.: 49–50. 37. p.: 51–58.

Mestermérleg

Djokics Zseljko: – Nagyon nehéz sorozaton vagyunk túl. Majdnem hetvenkét órán belül játszottunk fontos meccset a Sopron és a Cegléd ellen. Örülök, hogy a találkozó nagy részében azt a védekezést láttam, amit egész évben szerettem volna, sikerült hatvan pont alatt tartani ellenfelünket, akik huszonegy labdát el is adtak. A húsz gólpassz is önmagáért beszél, jó csapatjátékot játszottunk. Két nap pihenő jön, aztán minden idegszálunkkal az Európa-kupára koncentrálunk.

További eredmények: Sopron–Zalaegerszeg 104–48, PEAC-Pécs–Uni Győr 54–69, Vasas Akadémia–FCSM Csata 88–83 (hosszabbítás után), BEAC–PINKK-Pécsi 424 87–71.

Borítóképünkön: kiegyenlített csatát hozott a két csapat második meccse is

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!