labdarúgás

2021.01.31. 16:38

Őrült meccsen ikszelt a Paksi FC

A Paksi FC egy nagyszerű mérkőzésen 4–4-es döntetlent játszott Zalaegerszegen az OTP Bank Liga 18. fordulójában.

TEOL

20210131 zalaegerszeg Labdarúgó nb1 ZTEFC(kék)-Paks(fehér) Katona Tibor KT Zalai Hírlap

Forrás: MW

Fotó: Katona Tibor

Papp Kristóf jött, látott – és bár a Paksi FC nem győzött, de a középpályás góljának köszönhetően nem is kapott ki. A 27 éves futballista a 94. percben mentett meg egy pontot Egerszegen az atomvárosiaknak.

Mint azt mi is megírtuk, Papp több mint 400 napos kihagyás után öltötte magára újfent a Paksi FC szerelését, s a DVTK elleni 2–1-es hazai győzelemből egy hete góllal vette ki a részét.

Most pedig Zalaegerszegen volt eredményes – ennél jobb visszatérésről talán ő sem, álmodhatott volna.

„Valamit visszakaptunk a sorstól a 94. percben szerzett góllal – mondta Papp a találkozó után. – Mégsem vagyok boldog, mert ezt a meccset meg kellett volna nyernünk. Örülök, hogy ismét eredményes voltam, de mivel én is benne voltam a zalaiak egyik találatában, mondhatni, hogy így lett egál. Fontos lett volna a győzelem, de el kell ismernem, hogy a ZTE is nyerhetett volna” – mondta Papp.

A korai egerszegi találat után még a szünet előtt fordított a Paks, s bár a fordulás után gyorsan egyenlített a ZTE, akár el is dönthette volna a három pont sorsát Bognár György együttese.

Hahn János azonban tizenegyes hibázott, s hiába szerzett vezetést megint a Paksnak Szabó János, Babati Benjámin és Könyves Norbert góljai után úgy tűnt, hogy üres kézzel utaznak haza az atomvárosiak.Végül jött Papp, így az egyik pont legalább meglett, bár ahogy a középpályás mondta, a hármat is megérdemelte volna bármelyikük.

A PFC szerdán 17.30 órától a Budapest Honvéd vendége lesz az OTP Bank Liga 19. fordulójában.

ZTE FC–Paksi FC 4–4 (1–2)

Zalaegerszeg, zárt kapuk mögött. Vezette: Pintér Á.

Zalaegerszeg: Demjén – Lesjak, Szépe, Bobál D. – Szánthó (Koszta, 79.), Favorov, Szankovics (Tajti, 79.), Gergényi (Futács, a szünetben), Bedi – Könyves (Kálnoki-Kis, 85.), Zimonyi (Babati, 68.). Vezetőedző: Boér Gábor.

Paks: Rácz – Osváth, Böde, Lorentz (Szakály D., a szünetben), Tamás O., Szabó J. – Bognár I. (Ádám, 81.), Papp K., Bertus – Hahn (Kulcsár, 80.), Sajbán (Nagy R., 72.). Vezetőedz: Bognár György.

Gólszerzők: Szépe (6.), Favorov (46.), Babati (78.), Könyves (83.), illetve Bognár I. (30.), Hahn (37.), Szabó J. (74.), Papp K. (94.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!