Cselgáncs

2021.02.18. 07:30

Tel-Avivban rajtol el ma az idei Grand Slam-idény

Öt kontinens hatvan országának több mint négyszáz cselgáncsozója vesz részt az izraeli Tel-Avivban ma kezdődő Grand Slam-tornán. Magyarországot az utóbbi idők legnépesebb, tizenhárom versenyzőt felvonultató delegációja képviseli.

Berg Sándor

Forrás: MW

A januárban rendezett dohai Mesterek Tornája után Tel-Aviv ad otthont az év első Grand Slam-viadalának, ahol ismét értékes olimpiai kvalifikációs pontokat gyűjthetnek a dzsúdósok.

A tornán való részvétel első fontos lépcsőfokát már megugrották az indulók azzal, hogy eljutottak a Földközi-tenger partján lévő városba. A helyi kormányrendelet értelmében ugyanis az izraeli repülőterek nem fogadhatnak nemzetközi járatokat, de egy különleges megállapodás lehetővé tette, hogy a Nemzetközi Judo-szövetség (IJF) charterjáratai – fedélzetükön kizárólag az eseményre érkező delegációkkal – landolhassanak Tel-Avivban. A viadalt a szigorú koronavírus-protokoll alapján rendezik meg, a résztvevők több tesztelésen is átesnek, amíg tatamira nem lépnek, számolt be róla a judoinfo.hu szakportál.

A magyar csapat semmit sem bízott a véletlenre, ezért már vasárnap a helyszínre utazott. A tizenhárom dzsúdós között találjuk Pupp Réka (52 kg) és Cirjenics Miklós (100 kg) nevét is. A kísérőszemélyzetben ott lesz edzőjük, a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos is.

Pupp Réka jól indította az évet, a meghívásos dohai tornán az ötödik helyen zárt, világeseményen másfél év után a legjobb eredményt elérve. Azon a viadalon csak két francia, a világelső Amandine Buchard és Astride Gneto tudta legyőzni a paksiak 24 éves dzsúdósát, utóbbi maratoni hosszúságú, tizenkét percig tartó csatában.

A világranglistán 25., de utolsóként olimpiai kvótát érő helyen álló Pupp Réka Magyar Kupa-győztesként hangolt a Grand Slam-tornára, ahol ma az első fordulóban a kazah Nursulu Jeraljevával találkozik (226. a ranglistán). Ha papírforma szerint túljut ellenfelén, a spanyol Ana Perez Box (9.) vagy a belga Amber Ryheul (41.) következhet.

Cirjenics Miklósnak a 2020-as év volt sikeres: csuklósérüléséből felépülve februárban bronzérmet szerzett a düsseldorfi Grand Slamen, majd a koronavírusból kigyógyulva októberben hetedik lett a budapesti GS-tornán. Az év végi Európa-bajnokságon és a januári Mesterek Tornáján viszont helyezetlenül zárt, de még így is kijutó pozícióban áll (23. a világranglistán, de övé az utolsó, 18. kvótaszerző hely).

Ezt erősítheti meg Tel-Avivban, ahol szombaton a chilei Thomas Briceno (48.) ellen kezd, majd jöhet a brazil Leonardo Goncalves (19.) és a holland Simeon Catharina (22.) párharc továbbjutója.

Borítóképünk: Pupp Réka (fehérben) az izraeli viadalon is folytatná idei jó sorozatát

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!