Női futsal NB I

2021.03.07. 08:00

A felsőházért harcol a Tolna-Mözs a Szekszárd ellen

A Tolna-Mözs számára a presztízsen kívül a felsőházba jutás is tétje a Szekszárdi FC elleni mai megyei rangadónak a női futsal NB I.-ben.

Berg Sándor

Záró fordulójához érkezett az élvonalbeli bajnokság alapszakasza, de a Debrecen és a TFSE mögött a másik két felsőházi hely még nem kelt el, vagyis egyelőre az sem lehet tudni, a két biztos csapat kivel mérkőzik majd meg az elődöntőben. A szabad helyekre három csapat is pályázik, az Astra és az újonc Budaörs mellett a Tolna-Mözs is reménykedhet.

Reveland Zoltán együttese mélyről jött vissza, az elmúlt három fordulóban a TFSE-től (2–5, 1–5) és a DEAC-tól (0–1) is kikapott, így a Budaörs szépen csendben utolérte a tabellán. Vámosi Georgináék azonban az utóbbi két mérkőzésükön az Astra (3–2) és a Pest megyeiek ellen is fontos pontokat gyűjtöttek be (3–0), így ismét saját kezükben van a sorsuk.

Miután a 15. forduló szombaton lejátszott mérkőzések egyikén a Budaörs idegenben 1–0-ra legyőzte az Astra gárdáját (a másik találkozón a DEAC 3–3-as döntetlent játszott a TFSE otthonában, s így megnyerte az alapszakaszt), így ma délután a Tolna-Mözsnek akár egy döntetlen is elég a felsőházba kerüléshez. Amennyiben a tolnaiak begyűjtik a három pontot, akkor harmadik helyen jutnak az elődöntőbe. A Magyar Kupa-címvédő Szekszárd esélye – mely idén is bejutott a Final Fourba – már korábban elszállt, hogy a felsőházban folytathassa.

Női NB I., alapszakasz, 15. forduló.

Tolna-Mözs–Szekszárdi FC.

Március 7., vasárnap 17 óra.

Tolna, városi sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezeti: Petrovics (Mihálovics, Horváth J.).

A bajnokság állása: 1. DEAC 31, 2. TFSE 29, 5. Budaörs 22, 4. Astra (40–41) 20, 5. Tolna-Mözs (29–36) 20, 6. Szekszárd 4 ponttal.

Borítóképünkön: A tolnaiaknak még összejöhet a felsőház

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!