kosárlabda

2021.03.19. 19:46

Hazaértek Szekszárdra a KSC-s lányok

Tolnai Népújság

Fotó: Makovics Kornél

Hazaérkezett a törökországi Kayseriből a női Európa Kupa négyes döntőjébe bekerült Atomerőmű KSC Szekszárd csapata. A történelmi sikert elért együttest a klubvezetés a városi sportcsarnok előtt várta pezsgővel, zászlókkal és lufikkal, Ács Rezső polgármester és Gyurkovics János alpolgármester pedig virággal készült.

Az ünneplés híre persze egy kisvárosban nem maradhat titokban, így a törzsszurkolók, többek között a Kadarka Brigade tagjai is ott voltak – a járványügyi előírásoknak megfelelően maszkban és távolságot tartva –, amikor " target="_blank">begördült a csapatot szállító busz. A B-közép tagjai a jól ismert, de a pandémia miatt a lelátókról régóta hiányzó rigmusokkal köszöntötték a játékosokat és a stábtagokat, majd Erica McCall vezérletével közösen énekelték a nagy győzelmek – mint amilyen a 2018-as Magyar Kupa-győzelem is volt – alkalmával rendszerint felcsendülő Ocho Macho-slágert, a „Jó nekem” című dalt.

Bizony jó most, de nem csak nekik, hanem minden kosárlabdabarátnak. Djokics Zseljko együttese ugyanis már azzal történelmet írt, hogy kedden felülmúlta a francia Saint-Amand Hainat Basket gárdáját, a török Elazig Il Ozel Idare elleni 77–67 győzelemmel pedig újabb fejezetet nyitott a klub aranykönyvében.

Az olasz Reyer Venezia áll a még szebb álmok útjában

A Reyer Venezia lesz az Atomerőmű KSC Szekszárd ellenfele a női Európa Kupa elődöntőjében, április 9-én. Azt még nem tudni, hol rendezik majd a Final Fourt.

Még mindig nehéz elhinni, hogy bejutott a női Európa Kupa négyes döntőjébe az Atomerőmű KSC Szekszárd együttese. Djokics Zseljko gárdája káprázatos teljesítményt nyújtott a törökországi buborékban.

„Sporttörténelmi siker ez a klubnak, a városnak és talán Tolna megyének is – mondta Szabó Noémi szakmai és sportigazgató, aki itthonról szorított a csapatnak. – Egy ötéves kemény munka eredménye ez, amelyben benne van egy nagyon komoly szakmai rész, de benne van a menedzsment és az elnökség munkája is. Büszke vagyok rá, hogy két ilyen remek csapatot is le tudtunk győzni, ráadásul idegenben, még inkább növeli a siker értékét. Sokat fejlődött a csapat ebben az évben, Kayseriben végre mind a védekezésünk, mind a támadójátékunk összeállt. Dewanna Bonner igazolta klasszisát, a franciák ellen nagyokat villant, ugyanakkor a törökök ellen már igazi csapatként játszottunk, a mezőnyembereink, Studer Ágnes, Theodoreán Alexandra és Zala Friskovec felnőttek mellé, a palánkok alatt pedig Goree Cyesha és Erica McCall nyújtott kiemelkedőt. Maradéktalanul elégedett és boldog vagyok” – zárta.

Az egyelőre még nem dőlt el, hogy hol rendezik az Európa Kupa négyes döntőjét, de Szabó Noémi elárulta, hogy ők is beadták a pályázatukat.

„Az olaszok és a spanyolok sokkal jobb adottságokkal, infrastruktúrával rendelkeznek, de így, hogy amúgy sem lehetnek nézők, mi is reménykedünk. Meglátjuk, pár nap múlva már okosabbak leszünk” – tette hozzá a szakmai vezető.

A velenceiekről

A Sepsi ellen megnéztük a Veneziát, sokkal hosszabb a cserepadjuk, mint a törököké volt – mondta az olasz bajnokságban huszonegy győzelemmel egy-egy vereséggel éllovas riválisról Szabó Noémi. – Kiváló játékosaik vannak, de a szakmai stáb ahogy eddig, most is alaposan fel fogja készíteni a játékosainkat. Amennyiben mindenki egészséges lesz a csapatunkban, akár egy újabb csodára is képesek lehetünk. Ha már idáig eljutottunk, nem szeretnénk megállni, azt mondom, miért ne jöhetne össze egy újabb bravúr…” – zárta Szabó Noémi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!