Három sorozat, három érem

2021.05.06. 07:30

Eddigi legsikeresebb szezonjukat zárták a KSC játékosai

Néhány könnycsepp is legördült a szekszárdi játékosok arcán a bajnoki döntő negyedik meccse után. A bravúr nem jött össze, de ez az ezüst is csodásan csillog.

Rónai Gábor

20210504_Szekszárd_Kosárlabda_NB1 A-csoport döntő 4. mérkőzés ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – SOPRON BASKET Szekszárd Városi Sportcsarnok_Fotó: Mártonfai Dénes_Tolnai Népújság _MD_TN

Fotó: Mártonfai Dénes

Fennállása legeredményesebb szezonját zárta le kedden a döntő negyedik meccsén a Sopron Baskettől elszenvedett 62–54-es vereséggel a szekszárdi kosárklub, amely minden fronton éremmel zárt, ahol elindult. A bajnoki ezüst mellett a Magyar Kupában és az Európa-kupában is bronzot nyert Djokics Zseljko együttese, amely ebben az idényben feltette magát az európai kosárlabdázás térképére.

– A bajnoki döntő elvesztése, az, hogy véget ért ez a furcsa szezon, amely mégiscsak különleges volt, könnyeket csalt a szemembe – mondta Theodoreán Alexandra, a KSC kapitánya. – Boldog vagyok, hogy kilenc éve egy ilyen klub tagja lehetek. Hálás vagyok a szekszárdi szurkolóknak, hogy ennyien kijöttek buzdítani bennünket. Csúcs volt ez az év számunkra a bajnoki ezüsttel, a hazai kupabronzzal és az Európa-kupában megszerzett bronzzal, amire mindenki büszke lehet, aki hozzátette a magáét. Egy ilyen nehéz év után ezek a pillanatok aranyozzák be az életünket – tette hozzá Theodoreán, aki pár nap pihenő után május tizedikétől már a tokiói olimpiai szereplésért kezdi meg a munkát a magyar 3x3-as kosárlabda-válogatott tagjaként.

Theodoreán Alexandrának gratulál Szalay Ferenc MKOSZ-elnök. A KSC csapatkapitánya mellett Bálint Réka

– Nagyon megérte Szekszárdra igazolnom, hiszen ez volt a pályafutásom legjobb szezonja a hazai kupabronzzal, a nemzetközi kupa­bronzzal és ezzel az ezüsttel – mondta Goree Cyesha, aki a DVTK-tól érkezett tavaly nyáron a KSC-hez. – Csilloghatna szebben is az érem, de így is egy nagyszerű év volt ez számomra, amelyben nagyon sokat fejlődtem, elsősorban védekezésben. Itt tanultam meg igazából, hogy milyen egy csapatjátéknak a részese lenni. Most pihenek pár napot, aztán folytatódik minden, megyek a 3x3-as válogatott összetartására, akikkel szeretnék kijutni a nyári olimpiára – tette hozzá Goree.

– Ha valaki másfél évvel ezelőtt, amikor az ágyban feküdtem, és egy hajszál választott el attól, hogy itt legyek, azt mondja nekem, hogy így zárjuk ezt az évet, gondolkodás nélkül aláírtam volna – mondta a leukémiás betegségből felgyógyuló Gereben Lívia. – A papírformát nézve a Sopron jobb csapat, nem gondolom, hogy idén sikerült volna megszereznünk az aranyat, még akkor sem, ha ötödik meccsre kényszerítjük őket. Így is nagy dolog, hogy egyszer legyőztük őket a döntőben, és annak is nagyon örülök, hogy a szezon végére közel tudtunk kerülni hozzájuk. Jön a következő idény, abból is szeretnénk kihozni a maximumot – zárta a 20 éves bedobó.

– Szerettünk volna nyerni és egy ötödik meccset játszani, szerettük volna megajándékozni a szurkolóinkat egy győzelemmel. Sajnos ismét voltak olyan periódusaink, amikor a Sopron komolyabb előnyt tudott szerezni, és az övék nem egy olyan csapat, amelyik ellen könnyen fordítani lehet. Ilyen sikeres szezonom még nem volt, mindkét hazai fronton a Sopron állított meg bennünket, azt gondolom, kihoztuk magunkból a maximumot. A tudatos munka, ami az egész szezonban jellemzett minket, a legvégére csúcsosodott ki. Most harmincéves vagyok, ügyvezető elnökünknek, Szabó Gergőnek mondtam, hogy addig nem szeretnék visszavonulni, amíg nem nyerek bajnoki aranyat, remélem, nem kell negyvenéves koromig várni – fogalmazott Bálint Réka.

Zala Friskovec öt triplát is bevágott a döntő utolsó felvonásán

– A szezon végére beérett a munkánk, de a legfontosabb az, hogy minden edzésen és meccsen jól éreztük magunkat együtt – fogalmazott Zala Friskovec. – Büszke vagyok mind a három éremre, mindegyik mögött más-más történet, de óriási befektetett munka van. Magamon azt vettem észre, hogy amikor száz százalékot kell nyújtani, én száztízet nyújtok, de ez a jó teljesítmény nem csak az én érdemem, a társak is kellettek hozzá – tette hozzá a szlovén válogatottal az Eb-re készülő hátvéd, aki öt triplát is bevágott a döntő negyedik meccsén.

– Különleges volt számomra ez a szezon, hiszen a testvéremmel együtt játszhattam egy csapatban, és ezt édesapánk is láthatta. Ezért hálás vagyok a klubnak – mondta Erica McCall, aki már tegnap elutazott Washingtonba, hogy csatlakozzon új WNBA-s csapatához, a Mystics-hez. – Az Európa-kupa-bronzzal feltettük magunkat a kosárlabdatérképre. Nehéz választani a sok siker közül, de az biztos, hogy ez volt pályafutásom eddigi legsikeresebb szezonja – fogalmazott az amerikai.

Borítóképünk: Szalay Ferenc MKOSZ-elnök Zala Friskovecnek (11) és Gereben Líviának (10) készül átadni az érmet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!