Pandémia

2021.06.13. 14:44

Ősszel pótolnák versenyüket a szekszárdi rádióamatőrök

Miként a sportágak többségénél, úgy a rádióamatőröknél is alaposan átírta a nemzetközi versenynaptárt a pandémia. A korlátozások fokozatos feloldásával e technikai sportágba is visszatérhet az élet.

Fekete László

Forrás: NVESZ

Fotó: Vörös Nándor

Ebben bízik Weisz László, az 1957 óta működő Szekszárdi Rádió Klub elnöke is. Az egyesület egyik legeredményesebb sportolója, a válogatott oszlopos tagja szerint ugyanis a „home office-ban” űzhető rádióforgalmi szakágon kívül mind a gyorstávírászok, mind a rádiós tájfutók versenyeinek java része elmaradt az elmúlt egy évben. A tájfutók tavaly nyáron még elindulhattak néhány viadalon, a gyorstávírászok megmérettetéseit viszont „lenullázta” a járvány.

Weisz László szerencsésnek tartja magát, hiszen szakágában nem állt meg élet, a 2020-as esztendőben ötvennél is több kisebb-nagyobb versenyt teljesített. A 2019-es esztendő világbajnoka tavaly bronzérmet szerzett a földgolyó minden tájáról mintegy 9-10 ezer (!) indulót felvonultató világversenyen, és ötödikként zárta a kontinensviadalt.

– Anyagilag sajnos nem tudok lépést tartani a legújabb technikákat felvonultató, tehetősebb vetélytársakkal – mondja Weisz László, aki azért a rádióforgalmi viadalok Wimbledonján tavaly is begyűjtött egy-egy arany- és bronzérmet, és győzni tudott a sportág Európa Kupáján is. Nem is volt meglepő, hogy a Magyar Rádióamatőr Szövetségnél 2020-ban őt választották az év férfi sportolójának.

A járványhelyzet enyhülését látva a szekszárdi sportoló bízik benne, hogy idén nyáron nem csak szakága nagy világversenyeit, de a gyorstávírászok vébéjét – amelynek bíróként szintén rendszeres résztvevője – is megtarthatják. Az elnök reméli, hogy az ötven főt számláló Szekszárdi RK saját rendezésű, idén májusban is elmaradt rádiós tájfutó viadalának ősszel helyet találnak a sűrű versenynaptárban.

Az NVESZ díját is átvehette

A 2020-as esztendő legjobbjait jutalmazta június 8-án a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). Dr. Mészáros János elnök elmondta: rendhagyó, embert próbáló év van a sportágaik mögött, és reméli, hogy soha többé nem lesz ilyenben részük. Az ünnepségen kilenc sportág tizenegy világbajnoki vagy Európa-bajnoki érmesét díjazták, köztük a rádióamatőr sportág szekszárdi kiválóságát, Weisz Lászlót.

Borítóképünk: A Nemzeti Versenysport Szövetség díjkiosztóján Weisz László (balról) is elismerést vehetett át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!