Kajak-kenu

2021.07.13. 09:57

Élt a lehetőséggel a paksiak ifjú kenusa

T. N.

Fotó: ASE

Lugosi Gergely párjaként aranyat, egyéniben pedig – Ferencz Bulcsú mögött – ezüstöt szerzett a paksi Juhász István a moszkvai Európa-bajnokságon. Pontosabban Európa-kupán, mert a kis létszám miatt visszaminősítették az eseményt.

A madocsai kenus az ASE hivatalos oldalán értékelt.

„Az egyes elég érdekesen, két borulással indult, szerencsére el tudtam menni egy román versenyzővel, aki a következő körben lemaradt – emlékezett Juhász István az ASE honlapján. – Egyedül tudtam menni elég sokáig, aztán a negyedik nagykör után valamiért azt hittem, hogy már az utolsó kiskör jön, de nem így volt. Félig megfordultam, amikor érkezett Bulcsú, és szólt, hogy még van egy nagy kör. Megcsináltam, és második helyen értem be végül a hatalmasat küzdő Ferencz Bulcsú mögött” – idézte fel a történéseket Juhász István.

Juhász Istvánnak jól sikerült a moszkvai verseny Fotó: ASE

„Lugosi Gerivel a páros valamivel rövidebbnek tűnt, nem voltak ilyen nagyobb balhék közben, tudtunk jönni egy olyan iramot, amivel sikerült megnyernünk. Köszönöm a lehetőséget, kell még a tapasztalat, de nem sűrűn fogok ilyen hosszú távon versenyezni. Sok nekem ez a kétszer 19 kilométer” – szerénykedett az olimpiai távokon is egyre gyorsabb Juhász.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!