Olimpia

2021.07.02. 08:00

Halmai Petra nagy álma vált valóra

Nagy álma teljesült azzal Halmai Petrának, hogy ott lehet a nyári tokiói olimpián. A dombóvári születésű úszó idén diplomázott az Egyesült Államokban, ahová az ötkarikás játékok után visszatér.

Berg Sándor

Kaposvár 20201210 Úszás 2020 Országos bajnokság OB Fotó Derencsényi István A képen: Halmai Petra

Forrás: MW

Fotó: Derencsényi István

– Milyen volt a római vakáció?

– Igaz, hogy mindenem az úszás, de a versenyzést nem nevezném nyaralásnak – kontrázott lapunk megkeresésére a dombóvári születésű 24 éves Halmai Petra, aki ötven, száz és kétszáz méteres mell­úszásban állt rajtkőre a római Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű nemzetközi versenyen. – Edzésből mentünk ki, úgyhogy jó volt abból kizökkenve versenyezni. Ráadásul nem is ment rosszul az úszás, mindhárom számban, melyen indultam, közel voltam az egyéni legjobb eredményemhez.

– Biztos az olimpiai részvétele, sikerült ezt a tényt már feldolgoznia?

– Őszintén szólva decembertől idáig stresszes volt az időszak. Olyan személyiség vagyok, aki csak akkor hiszi el a dolgot, amikor saját szemével látja a papíron a nevét. Viszont még mindig nehéz elhinni, hogy sikerült megvalósítanom az álmom. A 2024-es párizsi játékokon pedig már egyéni számban is rajthoz szeretnék állni.

– A kaposvári országos bajnokságon B szintet úszott száz mellen, mégsem önt nevezték.

– A koronavírus miatt az A szintet teljesítők biztos résztvevői az olimpiának, a B szintet úszókról viszont a nemzetközi szövetség dönt. Sós Csaba szövetségi kapitány legutóbb azt mondta, a jelenlegi japán helyzet miatt lehetséges, hogy nem engedélyezik az indulásukat. A 400x100 méteres vegyesváltó pozíciója viszont biztos, vagyis gyakorlatilag így biztosított a helyem Tokióban.

Halmai Petra mosolya érthető, utazhat Tokióba
Fotó: Lang Róbert / MW

– Négy éve ösztöndíjasként ment ki Amerikába tanulni. Az ottani munka is hozzájárult a tokiói repülőjegyhez?

– Nagy mértékben, tervben is volt, hogy az Európa-bajnokság után visszarepülök és ott folytatom a felkészülést. Az egész világot sújtó pandémiás helyzet azonban keresztülhúzta a számításainkat. Az edzésterveket viszont a kinti trénerem, Dave Rollins küldi, napi szinten tartjuk egymással a kapcsolatot. Itthon kaposvári színekben versenyzem, most is ott készülök. A körülmények kiválóak, ráadásul közel vannak a barátaim és a családom.

– Nem is megy már vissza az Államokba?

– Az olimpia után, augusztus közepén utazom. Idén végeztem el a pszichológia szakot a floridai Fort Myers-ben, ősztől kezdem a mesterképzést. Van tehát egy évem, hogy eldöntsem, hogyan tovább. A továbbiakban is minden idegszálammal az úszásra szeretnék koncentrálni, szerencsére Dave is szívesen folytatná velem a közös munkát.

– Ha már Florida... Gondolom az itthoni 30-35 fok meg sem kottyan?

– Hozzászoktam kint a forrósághoz, és élvezem a napsütést. Mindamellett jó közösséghez tartozom, a csapattársak, edzők és a sportigazgató is mindenben támogat. Erre főleg az első hónapokban volt szükség, hiszen amellett, hogy nehéz volt elszakadnom a családtól és a barátoktól, idegen nyelven a tanulás sem indult könnyen. Azonban az oktatás és a sport jól megfér egymás mellett.

Névjegy

A dombóvári születésű Halmai Petra előbb Székesfehérváron, majd Kaposváron úszott, utóbbi csapat színében állt rajthoz a tavaly év végi országos bajnokságon. A somogyi megyeszékhelyen rendezett ob-n 100 mellen arany-, 50-en és 200-on ezüst­érmet szerzett (utóbbit új egyéni csúccsal).

A múlt heti római versenyen ötvenen a 14., százon a 11., kétszázon a nyolcadik legjobb időt érte el. Tokióban a 4x100 mixváltóban lesz érdekelt, melyben rajta kívül egyelőre Gyurinovics Fanni és Kovács Benedek biztos résztvevő.

Borítóképünk: Halmai Petra 100 méter mellen aranyat nyert az országos bajnokságon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!