női kézilabda NB II

2021.07.30. 08:00

Jelentősen átalakul az új szezonra a Fekete Gólyák kerete

Jelentősen átalakul az NB II.-ben induló Szekszárdi Fekete Gólyák KC női kézilabda-csapatának kerete. Húzóemberek távoztak, de korábbi meghatározó játékosok visszatértek.

Berg Sándor

Forrás: MW-archívum

Fotó: Mártonfai Dénes

Nem maradt következmények nélkül a másodosztályban elért 10. helyezés a Fekete Gólyáknál, mint azt korábban megírtuk, a szezon vége után elváltak a klub és Borbandi István vezetőedző útjai. Akkor még egy utolsó szalmaszálba kapaszkodhattak a szekszárdiak, hogy megőrizzék NB I./B-s tagságukat, ez azonban nem sikerült, így egy év után búcsúztak az osztálytól.

– Az utolsó fordulók felállása marad, vagyis Bordán Anna mellett segítőként ülök majd a kispadon a mérkőzéseken, a serdülő és ifjúsági csapatok irányítása mellett – mondta lapunk megkeresésére Tabajdi Ferenc, a szekszárdiak szakmai igazgatója.

A játékoskeretben nagyobb változások történtek, az előző idényben megsérült Nagy Tünde befejezte pályafutását, ahogy Nagy Szilvia is szögre akasztja cipőjét, lezárva hosszú és eredményes pályafutását. Rajtuk kívül Szalai Szonja és Feri Daniella felsőfokú tanulmányaik miatt nem maradnak a klub kötelékében.

Nem találkozhatunk majd az új szezonban a megszűnő Dorogtól tavaly nyáron érkező Szabó Janka és Kaposvári Anita nevével, akik a másodosztályú Kispesthez távoztak. Előbbi meghatározó tagjává vált az FGKC-nak, 116 találattal házi gólkirály lett, a góllövőlistán pedig az előkelő ötödik helyen zárt.

– Két hete jelezték, máshol folytatják pályafutásukat. Velük és az új igazolásokkal reális esély lett volna a visszajutás, de így sem lehetetlen – fogalmazott Tabajdi Ferenc.

Ami az érkezőket illeti, elmondta, a korábban visszavonult Schell Gabriella visszatér a kapuba, ahogy Gulya Krisztina is. A később Kecskeméten és Kozármislenyben megfordult beálló szerepelt még az élvonalbeli UKSE-ben, majd a Fekete Gólyákkal arany- és ezüstérmet nyert az NB I./B-ben.

Fehér Tímea, aki ittléte alatt a csapat húzóemberévé vált, egy év mohácsi kitérő után ismét a Szekszárd sikereiért harcol majd. A helyi nevelésű, majd a Győri ETO-ban és Mosonmagyaróváron is megfordult balszélső, Rácz Adrienn hosszú kihagyás után az FGKC-nél tér vissza a kézilabda vérkeringésébe.

Bordán Anna hétfőn tartja első edzését a csapatnak, tétmérkőzésen szeptember 15-én, a Kozármisleny elleni Magyar Kupa-meccsen debütál a kispadon.

Borítóképünk: Gulya Krisztina (a labdával) öt év után tér vissza a szekszárdi csapathoz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!