Kajak-kenu Európa-bajnokság

2021.07.09. 08:00

Moszkvában aratná le a kemény munka termését Szekeres

Első Európa-bajnokságára készül Szekeres Zsolt, a Szekszárdi Kajak-Kenu SE maratonistája, de nem az a típus, aki emiatt izgulna.

Berg Sándor

Forrás: Szekszárdi KKSE

Másodszor is nekiveselkedik az Európa-bajnokságnak Szekeres Zsolt, hiszen hiába vívta ki az indulási jogot már tavaly is, a koronavírus-járvány miatt végül törölték a kontinensbajnokságot. A szekszárdi kajakos azonban az idei válogató felnőtt mezőnyében hatodik lett, az U23-asok között pedig második, így korcsoportjában rajthoz állhat ma 16.30 órakor Moszkvában.

„Közel két hónapja volt a válogató Győrben, ahogy onnan hazaértem, edzőmmel, Jámbor Attilával megkezdtük a felkészülést az Eb-re. Kemény munka volt, napi szinten hét kilométereket futottam és huszonöt kilométert eveztem. A végére már napi két edzésem volt, az utolsó hét viszont már a levezetésről szólt” – fogalmazott lapunknak kiutazása előtt a huszonhárom éves kajakos, aki azt is elárulta, hogy nem szokott stresszelni a versenyek előtt, mert mint mondta, attól a teljesítménye nem lesz jobb.

– Kedden épségben megérkeztünk Moszkvába. A szervezők nagyon örülnek, hogy itt vagyunk, a körülményekre, és az időjárásra sem lehet panaszunk – mondta Kadler Viktor, a maraton szakág vezetőedzője a szövetség honlapján. – A járvány­ügyi szabályok a szokásosak: komolyan veszik a maszkok használatát, és a távolságtartás is kötelező. A csapat teljes biztonságban van, a szállodában például külön szintet kaptunk, és külön is étkezünk, így minimalizálva az esetleges fertőzés kockázatát – tette hozzá, reményét kifejezve, hogy az is előfordulhat, hogy minden versenyzőnk érmes lesz ezen a hétvégén.

Éppen a járvány miatt kis létszámú lesz idén az Európa-bajnokság, néhány futam „csak” Európa Kupa címen fut majd. A spanyolok és dánok a koronavírus miatt nem utaztak Oroszországba, pedig e két nemzet igazán mérvadó. Szekeres Zsolt futama viszont Eb-futam lesz, miután éppen megfelel a kritériumnak, vagyis öt ország versenyzői alkotják a mezőnyt: a szekszárdi kajakosra Zoboki Zoltán mellett két francia, illetve egy-egy orosz, portugál és cseh rivális vár.

Két atomos ezüstérem az Európa-bajnokság nyitónapján

Jól indult az Európa-bajnokság paksi szempontból, hiszen csütörtökön két ezüstöt is szereztek az Atomerőmű SE versenyzői. Előbb délelőtt az ifjúsági korú kenusok szálltak vízre, köztük két magyar, Ferencz Bulcsú és a paksi Juhász István. A mieink végül egymás között osztották le az érmeket: Ferencz nagy fölénnyel lett aranyérmes, Juhász két perccel lemaradva tőle pedig úgy nyert ezüstöt, hogy a harmadikat több mint negyven másodperccel verte.

Délután a felnőtt nők rövidkörös versenyében Kiszli Vanda óriási csatában lett második a szerb Kristina Bedec mögött. Az aranyról mindössze 64 ezred másodperc döntött. A harmadik helyen Czéllai-Vörös Zsófia végzett.

Borítóképünk: Szekeres Zsolt kemény felkészülés után utazott a kontinensviadalra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!