labdarúgó megyei II. osztály

2021.10.08. 11:35

A Kisdorog ellen állna fel a Mórágy a kiütésből

Padlóról kell felállniuk a Tolnán nagy verést kapó mórágyiaknak a megyei II. osztályban. Minderre hazai pályán a sereghajtó kisdorogiak ellen lesz lehetőségük.

Berg S.

Fotó: Makovics Kornél

Nem szoktak hozzá a nagy arányú vereségekhez Mórágyon, sőt, az elmúlt években éppen ellenkezőleg szokott ez megtörténni, Illés Béla csapata szórta meg ellenfeleit.Ebben a szezonban eddig úgy tűnt, az előző idény építkezése után idén összeállhat a csapat, mely hol szerencsével nyert, hol balszerencsével kapott ki.

Acsádi Dánielék múlt héten viszont olyan verésbe szaladtak bele Tolnán (1–11), amire régen volt példa. Hasonló – nem számítva a tavaly szeptemberi, faddi 1–10-et – 2015-ben a Szekszárd második csapata ellen történt meg a csapattal (2–9). Ezek után az ellen a Kisdorog ellen sem mehet biztosra, mely szabad hétvégéről visszatérve szerezné meg első pontjait.

Szintén nem lépett pályára múlt héten a Nagymányok, hétvégén a sok gólt lövő, de sokat is kapó dunakömlődieknél vendégszerepel, míg az otthon kettőből kettőt nyerő Simontornya az idegenben nyeretlen (egy döntetlen, két vereség) madocsaiakat fogadja. A listavezető Tolna a győzelem nélkül álló aparhantiakhoz látogat, az újonc ASE pedig az otthon három meccséből egyet nyerő, kettőt elveszítő Bonyhád-Börzsöny ellen hajt első idegenbeli pontjára.

Megyei II. osztály, a 7. forduló programja.

Október 9., szombat: Aparhanti SE–Tolna VFC 15, Simontornya TC–Madocsa SE 15 óra. Október 10., vasárnap: Mórágyi SE–Kisdorogi FC 15, Dunakömlődi SE–Nagymányoki SE 15, Bonyhád-Börzsöny SE–ASE Paks 15 óra.

Megyei II. osztály, az állás

1.

Tolna

5

5

0

0

36–3

15

2.

Nagymányok

4

4

0

0

16–7

12

3.

Mórágy

6

4

0

2

14–19

12

4.

Fadd

6

3

1

2

13–16

10

5.

Simontornya

5

3

0

2

19–14

9

6.

Madocsa

5

2

1

2

10–8

7

7.

Dunakömlőd

5

2

1

2

18–19

7

8.

B.-Börzsöny

6

2

1

3

18–24

7

9.

ASE Paks

5

1

0

4

7–14

3

10.

Aparhant

6

0

2

4

14–22

2

11.

Kisdorog

5

0

0

5

6–25

0

Borítóképünkön: A mórágyiak a sereghajtó ellen javíthatnak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!