labdarúgás

2021.10.21. 20:56

A listavezető érkezik Paksra!

A listavezető, de a Paksi FC-hez hasonlóan hullámvölgyben lévő Kisvárda Master Good együttese látogat pénteken a Fehérvári útra az OTP Bank Liga 10. fordulójában.

Berg Sándor

Bognár György tavaly szeptemberi kinevezése óta egyszer fordult elő a paksiakkal, hogy egymást követő legalább két mérkőzésüket is elveszítsék. Akkor a Mezőkövesd (3–4), a Ferencváros (1–3) és az MTK Budapest (1–3) ellen maradtak pont nélkül, ezúttal a bajnoki címvédő zöld-fehérekkel (1–3) és a gyirmótiakkal (1–2) szemben.

Azt mondják, a Fraditól ki lehet kapni (bántó azonban, hogy jól játszottak Böde Dánielék, mégsem sikerült pontot szerezniük), az újonc ellen viszont fájó három pontot veszítettek az atomvárosiak. A Csertői Aurél csapataira jellemző stílusával kivette a paksiak méregfogát, akik nem tudtak mit kezdeni a kisalföldiek masszív védelmével.

A Gyirmóthoz hasonló felfogású csapat érkezik ma a Fehérvári útra, a Kisvárda átlagban kevesebb mint egy gólt kap (háromszor nullázták le az ellenfelet), s alig több mint egyet lő meccsenként. Öt találkozón sikerült „dupláznia” a csapatnak, s a jelenlegi formáját jól mutatja, hogy abból három az első három fordulóban történt meg a Ferencváros (2–1), a Gyirmót (2–1) és az MTK ellen (2–1).

Kijelenthető, hogy egyik gárda sincs csúcsformában, legalábbis megtört szezon eleji lendületük. Az első hét meccsén a Kisvárda tizennyolc, a Paks tizenhárom pontot szerzett, a legutóbbi két körben viszont Joao Janeiro gárdája is mindössze csak egyet – a sereghajtó Újpest elleni gól nélküli döntetlennel – tett hozzá.

A két csapatnak ez lesz a tizedik találkozója az élvonalban, paksi szemszögből három győzelem, két döntetlen és négy vereség a mérleg. Érdekesség azonban, hogy az aktuális vendég még soha nem nyert: a Fehérvári úton egy pontosztozkodás (1–1) mellett háromszor örülhettek az atomvárosiak (4–1, 1–0, 3–0).

OTP Bank Liga, 10. forduló

Paksi FC–Kisvárda Master Good

Paks. Fehérvári úti stadion, péntek, 17.45 óra. Tv: M4 Sport.

Bravúr kellene az újpestiektől

A nyeretlenül sereghajtó Újpest a jó formába lendült fehérváriak ellen szerezné meg idénybeli első győzelmét. OTP Bank Liga, a 10. forduló további programja. Péntek: ZTE FC–Gyirmót FC Győr 15.30, Újpest FC–MOL Fehérvár FC 20. Vasárnap: Debrecen–Puskás Akadémia 13.30, Bp. Honvéd–Mezőkövesd Zsóry FC 15.45, Ferencváros–MTK 18. Valamennyi mérkőzést az M4 Sport közvetíti.

OTP Bank Liga, az állás

1.

Kisvárda

9

6

1

2

13–8

19

2.

Ferencváros

8

6

0

2

18–9

18

3.

Puskás

8

5

1

2

10–9

16

4.

Fehérvár

9

3

5

1

11–9

14

5.

Paksi FC

9

4

1

4

24–20

13

6.

Bp. Honvéd

9

4

1

4

15–14

13

7.

Zalaegerszeg

9

3

2

4

15–19

11

8.

Mezőkövesd

9

3

2

4

10–15

11

9.

MTK

9

3

1

5

9–12

10

10.

Debrecen

9

2

3

4

19–16

9

11.

Gyirmót

9

2

3

4

10–16

9

12.

Újpest

9

0

4

5

10–17

4

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában