Férfi kosárlabda NB I

2021.10.01. 17:00

Két vereség után Sopronban javítana az Atom

Két meccs, két vereség az Atomerőmű SE mérlege eddig a férfi NB I-ben. Ez nem hangzik túl jól, de ha azt nézzük, hogy az Alba Fehérvár és a Szolnoki Olajbányász volt az ellenfél, annyira nem is kell szégyenkezni. Már csak azért sem, mert az újjáalakuláson átmenő ASE-val szemben mindkét gárdát a bajnokság favoritjának kiáltották ki.

R. G.

Fotó: Makovics Kornél

A két meccs közül a fehérváriak elleni sikerült jobban Eilingsfeld Jánoséknak, akik végletekig kiélezett csatában, csak hosszabbítást követően maradtak alul (104–106). Az Olaj ellen már kevésbé ment, sokat hibázott védekezésben a paksi egylet, amelynek nem volt esélye a legutóbbi ezüstérmes ellen (67–90).

Utóbbi meccsen már pályára lépett az ASE-ban a szerb Brano Djukanovics, akinek egy-egy megmozdulásán látszott, hogy remek kosaras, de az is lejött vele kapcsolatban, hogy még nagyon nem érzi a játékot. Igaz, pár nap alatt nem könnyű megismerni a társakat, de a hétvégi, soproni összecsapáson már úgy lehet ott a parketten, hogy több napot is együtt készülhetett velük.

Ezt, mármint az összeszokottság hiányát emelte ki értékelésében Teo Hojc, a paksiak vezetőedzője, aki kihangsúlyozta, hogy nem könnyítette meg a dolgát, hogy az ötödik légiós későn érkezett, s ezáltal a védekezés sem olyan még, amilyet látni szeretne a csapatától. „Ha ezen tudtunk javítani akkor jó irányba kerülhetünk” – mondta ezzel kapcsolatosan.

A Sopron KC a nyitókörben, saját csarnokában 86–80-ra megverte az Oroszlányt, így ők már nem nyeretlenek. A paksiak azért utaznak a „Hűség városába”, hogy a harmadik fellépésüket követően már ők se legyenek azok, de egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek a fellépés. Már csak a múltból kiindulva sem, hiszen Sopronban nem könnyű győzni.

Férfi NB I, a 3. fordulóban.

Sopron KC–Atomerőmű SE.

Sopron, Novomatic Aréna, szombat, 19 óra. Vezeti: Tőzsér D., Söjtöry T. Kovács N.

Belépni a találkozóra csak védettségi kártya és személyi igazolvány együttes felmutatásával lehet.

Férfi NB I, az állás

1. Szombathely 3 3 0 292–207 1.00

2. Debrecen 2 2 0 167–128 1.00

3. Szolnok 2 2 0 167–143 1.00

4. Körmend 2 2 0 162–152 1.00

5. Kaposvár 2 1 1 151–142 0.75

6. Zalaegerszeg 2 1 1 160–161 0.75

7. Sopron 2 1 1 150–175 0.75

8. Fehérvár 2 1 1 172–202 0.75

9. Kecskemét 2 1 1 139–149 0.75

10. Szeged 1 0 1 76–77 0.50

11. Oroszlány 2 0 2 152–164 0.50

12. Nyíregyháza 2 0 2 140–156 0.50

13. Atomerőmű 2 0 2 171–196 0.50

14. Pécs 2 0 2 140–187 0.50

Borítóképünkön: Brano Djukanovics (a labdával) a Szolnok ellen mutatkozott be

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!