kosárlabda

2021.10.05. 19:30

Velencében lépi át a kontinens topligájának küszöbét a KSC

Tíz és fél év után ülhet újfent euroligás meccsen a kispadon Djokics Zseljko, aki a Pécs 2010 csapatával szerepelt utoljára a legrangosabb kontinentális kupasorozat főtábláján. Most az Atomerőmű KSC Szekszárd vezetőedzőjeként tér vissza az elitligába.

Rónai Gábor

Kezdjük egy bemelegítő kérdéssel: emlékszik, mi történt 2011. február 4-én?

– Hadd gondolkodjak egy kicsit... Beugrott! Az Euroligában játszottunk a pécsiekkel, s talán a Salamanca volt az ellenfelünk. Ez volt az eddigi utolsó mérkőzésem a sorozatban, jól tudom? – kérdezett vissza némi töprengés után Djokics Zseljko.

Ahogy mondja! A mérkőzésre is emlékszik még?

– Hogyne emlékeznék, az ilyet nem lehet elfelejteni. Telt ház előtt fogadtuk a spanyolokat a Lauberben, fantasztikus volt a hangulat, ha belegondolok, még most is libabőrös lesz a hátam.

Azt is tudja, hogy mi lett a végeredmény?

– Ha jól tudom, nyolc ponttal kikaptunk, és nem jutottunk be a legjobb nyolc közé. Még ma is itt van frissen bennem, hogy Iványi Dalmának ötvennyolc másodperc alatt kiosztottak három személyi hibát a játékvezetők, én meg fiatal, tapasztalatlan edzőként (akkor 35 éves volt – A szerk.) késve reagáltam. Végig nélküle kellett harcolnunk a spanyolokkal, de így is egészen az utolsó pillanatokig volt esélyünk. Fegyverneky Zsófia fantasztikusan játszott, Allie Quigley extra hármasokat dobott, nem sokon múlott, hogy továbbjussunk.

Nem nyolc, hanem hét ponttal 73–66-ra kaptak ki! Azt is tudja akkor, hogy ön mellett ki a másik személy, aki összeköti a Pécset és a mai KSC-t?

– Természetesen. Krnjics Szárá. Nagyon fiatalon került Pécsre, s az Euroliga-szereplés idején is csak tizenkilenc éves volt. Ma már ő is más lett, és én is más lettem. Nagyon sajnáltam akkoriban, hogy nem volt több esélyem edzőként bizonyítani. Ezek az évek kiestek a karrieremből, de a lényeg, hogy most újra ott vagyunk a főtáblán!

Várja már a visszatérést?

– Nagyon várom, hiszen tulajdonképpen ezért dolgoztunk azóta, hogy hat évvel ezelőtt elkezdtem itt a munkát Szekszárdon. Most pedig ott tartunk, hogy egy kis klubbal ott lehetünk a gigászok, a legjobb európai csapatok között. Tudja, ezért jó volt, hogy a Péccsel annak idején belekóstolhattam a jóba, mert ha akkor nincs az a szereplés, lehet, hogy most a Szekszárd sincs ott a főtáblán. A város, a vezetőség, a játékosok és mi, edzők is rászolgáltunk az esélyre, amit most megkaptunk.

Velencében kezdenek, egy olyan csapattal, amelyikkel idén már kétszer is játszottak. Ez előnyt jelent?

– Mindenképpen jó dolog, hogy a saját bőrünkön megtapasztalhattuk már, hogy mire képes a Venezia. Tavasszal az Európa-kupában, és most nyáron, a horvátországi felkészülési tornán is kevéssel maradtunk alul az olaszokkal szemben (előbb 63–58-ra, majd 77–75-re – A szerk.). A két klub kerete sokat változott április óta, az övék is kicserélődött, de nálunk sincs már Theodoreán Alexandra, Dewanna Bonner vagy Erica McCall. A rutinjuk most jól jönne, de ezt a csapatot sem féltem, annak ellenére, hogy talán a miénk lesz a mezőny legfiatalabbja.

Mit remél a nyitánytól, a debütálástól?

– Azt, hogy a játékosaink nem fogják túlizgulni a bemutatkozást. Mégiscsak ez volt az álmunk, ezért az álomért dolgoztunk. Azt, hogy mutassuk meg a karakterünket. Merjünk játszani, legyen önbizalmunk megcsinálni azt, amit tudunk. Hosszú útnak indulunk neki, lesznek vereségeink, kudarcaink, de mindent úgy kell felfogni, hogy számunkra ez egy nagyon nagy esély a fejlődésre. Az amerikai bajnokságban, a WNBA-ben most következnek a komoly meccsek, így sok csapat még nem lesz teljes, ez akár jól is jöhet nekünk. Korábban megvertünk már jó néhány extra csapatot, ezekből mindenképpen építkezhetünk.

Ízlelgette már az ellenfelek névsorát: Jekatyerinburg, Salamanca, Praha, Montpellier...?

– Ne is mondja, a Montpellier és a Moszkva kivételével csupa bajnok vár ránk. És nem is akármilyen bajnokok, mind Európa topligáiból, az orosz, a spanyol, a francia, a cseh bajnokságból. Izgatott vagyok én is, hiszen mégiscsak ezért dolgoztunk olyan sokat. Szurkolóinknak óriási élmény lesz, hogy világsztárokat láthatnak majd a szekszárdi sportcsarnokban. Fantasztikus érzés tudni, hogy velük együtt írhatunk történelmet!

A menetrend

Az Atomerőmű KSC Szekszárd idei meccsei az Euroligában. Október 6., szerda: Reyer Venezia (olasz)–Szekszárd 19.30 óra. Október 13., szerda: Szekszárd–Basket Lattes Montpellier (francia) 18 óra. Október 20., szerda: ZVVZ USK Praha (cseh)–Szekszárd 19 óra. Október 27., szerda: MBA Moszkva (orosz)–Szekszárd 18 óra. November 2., kedd: Szekszárd–UMMC Jekatyerinburg (orosz) 18 óra. November 24., szerda: Perfumerias Avenida Salamanca (spanyol)–Szekszárd 20.30. December 1., szerda: Szekszárd–TTT Riga (lett) 18 óra. December 8., szerda: Szekszárd–Reyer Venezia 18 óra. December 15., szerda: Basket Lattes Montpellier–Szekszárd 20 óra. December 21., kedd: Szekszárd–ZVVZ USK Praha 18 óra.

Az ellenfelek

Salamanca

Perfumerias Avenida Salamanca. Spanyol bajnok: 2006, 2011, 2013, 2016, 2017, 2018, 2021. Ezüstérmes: 2007, 2008, 2009, 2010, 2012, 2014, 2015, 2019. Spanyol kupagyőztes: 2005, 2012, 2014, 2015, 2017, 2018, 2020. Kupadöntős: 2010, 2013, 2016. Euroliga-győztes: 2011. Euroliga-döntős: 2009, 2021.

Montpellier

Basket Lattes Montpellier. Francia ezüstérmes: 2008, 2012, 2013, 2017, 2019, 2021. Francia kupagyőztes: 2013, 2015, 2016, 2021. Európa-kupa döntős: 2019.

Velence

Reyer Venezia. Olasz bajnok: 2021. Ezüstérmes: 2009. Olasz Kupagyőztes: 2008. Kupadöntős: 2021. Európa-kupa döntős: 2018, 2021.

Szekszárd

Atomerőmű KSC Szekszárd. Magyar bajnoki ezüstérmes: 2017, 2018, 2021. Kupagyőztes: 2018. Kupadöntős: 2019, 2020. Európa-kupa bronzérmes: 2021.

Jekatyerinburg

UMMC Jekaterinburg. Orosz bajnok: 2009, 2010, 2011. Ezüstérmes: 2006. Orosz Kupagyőztes: 2009, 2010, 2011, 2013, 2014, 2017, 2019. Kupadöntős: 2016, 2020. Euroliga-győztes: 2003, 2013, 2016, 2018, 2019, 2021. Euroliga-döntős: 2015.

Prága

ZVVZ USK Praha. Cseh bajnok: 2009, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2021. Ezüstérmes: 2005, 2006, 2007, 2008, 2010. Cseh kupagyőztes: 2012, 2014, 2015, 2021. Kupadöntős: 2013. Euroliga-győztes: 2015.

Moszkva

MBA MOscow. Orosz kupadöntős: 2018.

Riga

TTT Riga. Lett bajnok: 2005, 2007, 2008, 2010, 2011, 2015, 2016, 2018, 2019, 2021. Ezüstérmes: 2006, 2009, 2012, 2013. Lett-észt bajnok: 2014, 2015, 2016, 2017, 2018. Lett-észt-litván bajnok: 2019.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában