kosárlabda

2021.11.09. 07:21

Hatalmas motiváció hazai közönség előtt játszani a válogatottban

Kiváló hangulatban bízik Gereben Lívia és Goree Cyesha a spanyolok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, melyet csütörtökön 18 órától Szekszárdon rendeznek meg.

Berg Sándor

Fotó: Makovics Kornél

A magyar női válogatott csütörtökön a kontinens egyik legerősebb nemzeti csapatát, az előzetes erősorrendben második helyre taksált Spanyolországot fogadja az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában. Mint megírtuk, a mérkőzést Szekszárdon rendezik, a mieink keretében pedig Studer Ágnes mellett Gereben Lívia és Goree Cyesha személyében további két Atomerőmű KSC-s játékos szerepel.

Pluszerőt fog adni nekik a közönség

„Fantasztikus érzés ismét a válogatottban szerepelni, egyben megtiszteltetés az országot képviselni. Ezúttal különleges is számomra, hogy vissza tudtam térni a csapathoz. Boldog vagyok, hiszen minden nap ezért dolgoztam, hogy bizonyítani tudjam, helyem van itt – fogalmazott lapunknak Gereben Lívia, aki leküzdve a leukémiát két év után kaphatott ismét meghívót a nemzeti csapatba. – Nemcsak nekünk szekszárdiaknak, hanem az egész csapatnak hatalmas motiváció lesz itt pályára lépni. Szurkolótáborunk a biztosíték rá, hogy jó hangulat lesz a spanyolok ellen, és saját példámból tudom, hogy mekkora pluszerőt jelent az ő jelenlétük egy-egy hullámvölgyben, ha az elérkezik.”

A 22. születésnapját a napokban ünneplő bedobó-hátvéd szerint még ha a legutóbbi két nagy tornán – az Eb-n 7., az olimpián 6. – nem is szerepelt kimagaslóan, Spanyolország a csoport favoritja, de sem Izlandot, sem pedig Romániát nem lehet lebecsülni.

„Minden ellenfélhez úgy kell hozzáállni, hogy a maximumot kell nyújtanunk. Ha nyerhetünk negyven ponttal, akkor nem elégedhetünk meg a húszpontos sikerrel. Becsülettel fel kell készülni, mert minden egyes kosár számíthat a végelszámolásnál” – hangsúlyozta Gereben.

Izlandot és Romániát sem szabad leírni

Az amerikai születésű Goree Cyesha hatodik szezonját teljesíti hazánkban, s Gereben Líviához hasonlóan tagja volt a 2019-es Eb-re kijutó csapatnak, a kontinenstornán végül hetedikként záró válogatott utazó keretébe azonban nem került be. Úgy fogalmazott, most a második hely megszerzéséért is meg kell küzdeniük (a legjobb négy csoportmásodik is kijut a tornára).

„Nem szabad leírni az izlandiakat és a románokat sem, még ha egyik sem olyan magasan jegyzett válogatott. Ugyanúgy kell rájuk készülni, mint a spanyolokra, hiszen két nemzeti válogatottról van szó, melynek szintén célja kijutni az Eb-re. Biztosan nagyon jó hangulat lesz, számomra duplán hazai pályán. A csapatból többen is megjegyezték, hogy olyan hangulatban, amilyen itt lenni szokott, ellenfélként nehéz játszani – mondta a válogatotthoz kifejezetten jó formában érkező erőcsatár, megígérve, hogy ugyanolyan intenzitással készül majd a spanyolok elleni mérkőzésre, mint bármelyik másikra, s próbálja a legjobbat kihozni magából, amikor pályán lesz.

Női Európa-bajnokság, selejtező, 1. forduló

Magyarország–Spanyolország

Szekszárd, városi sportcsarnok, csütörtök, 18 óra (tv: M4 Sport).

Négy játékosnak is ismerős lesz a városi sportcsarnok

A három szekszárdi játékos mellett egy ex-szekszárdi, a jelenleg az NKA Universitas PEAC csapatában játszó Kiss Virág is tagja a magyar válogatott spanyolok és izlandiak elleni selejtezőkre készülő keretének. A spanyolok elleni, csütörtöki találkozó után vasárnap játszik Izlandon a válogatott.

A magyar válogatott kerete (mezszám, név, klub, poszt):

2 Kiss Virág, PEAC (4-5)

3 Dombai Réka, Győr (3)

5 Raksányi Krisztina, csapatkapitány, Tenerife (2)

6 Lelik Réka, Csata (1-2)

7 Kányási Veronika, DVTK (2)

8 Goree Cyesha, Szekszárd (4)

9 Studer Ágnes, Szekszárd (1)

10 Gereben Lívia, Szekszárd (3)

11 Aho Nina, DVTK (1-2)

13 Török Ágnes, Győr (3-4)

18 Varga Aliz, Sopron (4)

19 Wentzel Nóra, PEAC (2)

23 Horváth Bernadett, Csata (1)

32 Mérész Beatrix, BEAC (4-5)

44 Határ Bernadett, Sopron (5)

(1: irányító. 2: hátvéd. 3: bedobó. 4: erőcsatár. 5: center).

Borítókép: Gereben Lívia és Goree Cyesha a szombati első edzésen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!