labdarúgó megyei II. osztály

2021.11.05. 13:30

Szép játékot várnak az ASE ellen is

S. K.

20210501 Tolna Megyei II. osztály 19. forduló férfi labdarúgó mérkőzés TOLNA VFC - KISDOROGI FC. Fotó: Mártonfai DénesMD Tolnai Népújság

Fotó: Mártonfai Dénes

Zsinórban a kilencedik győzelmére készül a Tolna VFC a megyei II. osztályú bajnokság hétvégi fordulója előtt. A 2017/2018-as idényben még a megye I. bajnoki címét elhódító gárda tavaly – jelentősen átalakult, főleg tolnai futballistákból álló kerettel – a megye kettőben indult, és az első évben Izsák Géza irányításával ezüstérmet szerzett.

A mostani szezonban pedig valósággal szárnyal az együttes. Az új edző, Szőcs Richárd gárdája mind a nyolc mérkőzését megnyerte, s imponáló, 51–6-os gólaránynál tart.

„A pontvadászat kezdete előtt is a bajnokság esélyesének számított a Tolna VFC, ám azt, hogy nyolc meccsből 24 pontot szerzünk, szerintem senki nem gondolta – mondta a fiatal tréner. – A csapatban mindenkit ismertem, tisztában voltam vele, hogy ki mire képes. Senkit nem kellett megtanítani focizni. A csapat­építésre, a morál javítására koncentrálhattam, arra, hogy megértessem a játékosokkal azt a játékfelfogást, amit szeretnénk elsajátítani” – magyarázta Szőcs Richárd.

A gárda játékoskerete tavaly óta alig változott, ketten távoztak, ketten érkeztek. Az idei szezon sikereiben az edző szerint közrejátszik, hogy a mezőnyben több gárda is meg­gyengült. A VFC-nél viszont javult a csapatszellem, mindenki egymásért küzd. Emellett új csapatszerkezetben és taktikával lépnek pályára, ami ellen a riválisoknak eddig nemigen volt ellenszerük.

Szőcs Richárd szerint a Simontornya és az Aparhant ellen szenvedtek, csak brusztolva sikerült nyerniük. A többi meccsen azonban az eredményesség szép játékkal is párosult. Erre számít az ASE Paks ellen is szombaton, hazai pályán. Mint mondta, igaz, hogy az ASE a tabella második felében tanyázik, de a listavezető ellen mindenki egy kicsit jobban felszívja magát. A Tolna mindenesetre egyik ellenfelét sem becsüli le, így a paksiakat sem fogja.

Megyei II. osztály, az állás

1.

Tolna

8

8

0

0

51–6

24

2.

Nagymányok

8

6

0

2

31–15

18

3.

Simontornya

9

6

0

3

31–21

18

4.

Mórágy

8

6

0

2

22–21

18

5.

Fadd

8

4

1

3

16–19

13

6.

Dunakömlőd

8

4

1

3

28–32

13

7.

Madocsa

8

3

1

4

17–16

10

8.

B.-Börzsöny

7

2

1

4

19–31

7

9.

Aparhant

9

1

2

6

17–26

5

10.

ASE Paks

7

1

0

6

8–21

3

11.

Kisdorog

8

0

0

8

6–38

0

 

Ez következik

Megyei II. osztály, a 10. forduló programja. November 6., szombat: Faddi SE–Simontornya TC 13.30, Tolna VFC–ASE Paks 13.30. November 7., vasárnap: Mórágyi SE–Bonyhád-Börzsöny SE 13.30, Kisdorogi FC–Dunakömlődi SE 13.30, Madocsa SE–Nagymányoki SE 13.30. Az Aparhanti SE együttese szabadnapos lesz.

Fontos! Az érvényben lévő előírások értelmében a találkozókat csak védettségi kártya és személyi igazolvány együttes felmutatásával lehet látogatni!

Borítóképünk: Baros András (balra) és Horváth Máté csatázik a labdáért

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!