Kosárlabda

2021.12.30. 07:04

A jó csapatjáték volt az Atom-siker záloga

Nagyon elkapta a fonalat az Atomerőmű SE NB I-es férficsapata. Amióta Petar Mijovics átvette a négyszeres magyar bajnok irányítását, négy bajnokiból hármat sikerült megnyerni. Csak szemléltetésképpen: a szlovén Teo Hojcnak tíz meccsen két siker mellett nyolc vereség volt a mérlege.

T. N.

Eilingsfeld János (a labdával) remekül kosarazott.

Forrás: MKOSZ

Eilingsfeld János (a labdával) remekül kosarazott.

Forrás: MKOSZ

Ég és föld a különbség a mostani és az akkori ASE között, pedig igazából ugyanazok a kosarasok futnak ki hétről hétre a pályára, mégis valahogy mást tudnak feltenni a parkettre. Hétfőn este Fehérváron aratott nagy győzelmet az ASE, amely 85–73-ra verte meg az Albát, megszakítva ezzel Vojvoda Dávidék három mérkőzéses nyerőszériáját. 

Kár, hogy nem előbb cserélt edzőt az ASE, mert így lecsúszott a Magyar Kupa nyolcas döntőjéről (amelyen az első kör első nyolc helyezettje vehet rész), pedig ez a lendületbe jött Atom akár érmet is megcsíphetett volna. Jó nézni mostanság a paksiak játékát, akik mind védekezésben, mind pedig támadásban sokkal energikusabbak, mint korábban, a játékosok egymást kisegítve kosaraznak – ha így marad, az szép folytatást ígér. 

„Alaposan felkészültünk az Alba figuráiból, s majdnem hibátlanul végrehajtottuk az eltervezett feladatokat” – tekintett vissza a remek sikerre a 29 ponttal és 12 lepattanóval záró Eilingsfeld János. – Remekül védekeztünk, sokat segítettünk egymásnak, igazi csapatjátékot nyújtottunk. Az Alba roppant erős, örülünk, hogy sikerült nyernünk, idegenben ez különösen nagy fegyvertény. Csütörtök este újabb erős ellenfél otthonába látogatunk, de a Szolnoki Olajbányász vendégeként ismét megpróbálunk meglepetést okozni” – húzta alá az atomosok erőcsatára. 

Tippmix Férfi NB I, a 15. fordulóban. Szolnoki Olajbányász–Atomerőmű SE, csütörtök, 18 óra. Vezeti: Praksch Péter Árpád, Csabai-Kaskötő Brigitta, Farkas Gábor. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában