Díjátadó ünnepség

2021.12.21. 19:14

A koronavírus ellenére is sikeres szezont zárt a Dél-MX-moto­krosszsorozat

A zombai művelődési házban rendezték meg a hagyományos Dél-MX-moto­krosszsorozat évzáró rendezvényét. Langer József főszervező szerint a pandémia ellenére újabb sikeres szezont zártak.

Berg Sándor

A Lady kategória helyezettjei: a győztes Nagy Vivien (balról), a második helyezett Nagy Alexa, a harmadik Bréda Márta, a negyedik Murai Jázmin és az ötödik Szirovicza Vivien lett Fotó: M. K.

Az elmúlt évekhez képest valamivel kevesebben töltötték meg a zombai kultúrházat. A koronavírus-járvány miatt az évzáró eseményen, akárcsak a szezon futamai során, a megszokotthoz képest kevesebben tudtak részt venni. Langer József elmondása szerint ugyan a létszám valóban visszaesett, sikerekben így is bővelkedett a 2021-es esztendő. 

– Miután a rendezvényt védettségi igazolványhoz kötöttük, a meghívottak nagyjából nyolcvan százaléka tudott eljönni. Többen betegség vagy a vírustól való félelem miatt maradtak távol – fogalmazott lapunknak a főszervező. – Tavasszal zárt kapuk mögött kezdődött a szezon, ez rányomta bélyegét az egész idényre. Futamonként is ezzel a száz körüli indulóval tudtunk számolni, ami ugyan elmaradt a 2019-es esztendő vagy a korábbi évek 140-160 fős mezőnyeitől, de a tavaly óta fennálló pandémia miatt így is sikernek lehet elkönyvelni az évet. Ez mindenképpen jó visszacsatolás nekünk, hiszen megmutatja az összetartást a motoros társadalmon belül, ahogy pozitívum az is, hogy valamennyi futamot meg tudtunk rendezni. A Dél-MX mellett negyedszer rendeztünk mopedversenyt, tizenhatodik alkalommal emlékeztünk meg édesapámról az emlékverseny keretén belül, de az éves véradás sem maradt el – összegezte a 2021-es esztendőt a sorozat megálmodója, főszervezője. 

Langer József kiemelte, külön öröm számára, hogy a Tolna megyei indulók (és a Langer Motorsport Egyesület versenyzői) kiváló eredményeket értek el, akik a kupák mellett (ezt valamennyi induló kapott) oklevélben is részesültek az évadzárón. 

– Bízom benne, hogy 2022-ben is legalább ilyen sikerekben lesz részünk, s minél több fiatal kap kedvet a motorozáshoz – zárta beszédét Langer József, a Dél-MX főszervezője. 

Kiemelkedő eredmények a szezonban

50 köbcentiméteresek: Zámbó Benjamin (Dél-MX 3., Országos Kupa 5.). 85 köbcentiméteresek: Matuschek Zalán (Dél-MX 4. hely, országos bajnokság 19. hely), Gulyás Péter (Dél-MX 1., OB 15.). II. osztály: Jauch Benjamin (Országos Kupa 3., OB 5.). III. osztály (450 köbcentiméteresek): Langer Máté (Dél-MX 3., OB 6.), Farkas Tibor (Dél-MX 1., Országos Kupa 12.), Barkóczi Tamás (Dél-MX 5., Országos Kupa 17.), Nagy Marcell (Dél-MX 6., Országos Kupa 8.). Szenior: Langer József (OB 6., Országos Kupa 3., Dél-MX 4.), Kosztolányi Dezső (OB 7., Országos Kupa 4.). Lady: Bréda Márta (Országos Kupa 5., Dél-MX 3.). Hobbi MX1 (450 köbcentiméteresek): Németh Zoltán (Dél-MX 2.), Kistakács Martin (Dél-MX 6.). MX2 (250 köbcentiméteresek): Megyes László (Dél-MX 1., Országos Kupa 3.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!