Labdarúgó NB I

2022.01.23. 09:26

Lenzsér Bence úgy véli, rajtra kész a Paksi FC

Lenzsér Bence szerint sikeres edzőtábort hagytak maguk mögött, így bizakodva várhatják az OTP Bank Liga tavaszi rajtját.

T. N.

Lenzsér Bence (fehérben) a levegőben sem esik kétségbe (Fotó: MW)

Fotó: Katona Tibor

„Úgy vélem, egy kiváló edzőtábort tudhatunk magunk mögött, mind az erőnlétet, mind a csapatösszhangot nézve – mesélt a beleki időszak lezárásáról a Paksi FC honlapjának a 25 éves védő. – Szerintem maximálisan elérte a célját a törökországi utazásunk, hiszen kiváló pályákon nagyszerű ellenfelekkel játszhattunk. Volt két találkozónk, ahol a védekezésünk is pompásan alakult, támadójátékban pedig végig hoztuk a szokásos elképzelésünket, stílusunkat” – mondta.

A paksiak csütörtök óta már a Fehérvári úti stadionban edzenek, bár a szombatra lekötött Pécsi MFC elleni bajokijukat lefújták. „Mindegyik felkészülési mérkőzésünkön úgy játszottunk, hogy a szemünk előtt tartottuk a közeljövőben esedékes bajnoki találkozóinkat is – folytatta Lenzsér, aki hozzátette, a Zalaegerszeg elleni jövő szombati hazai összecsapásig az éles mérkőzések előtti, szokásos tréningek várnak rájuk a napokban. „Erőnlétileg kiválóan érzem magam, kész vagyok a rajtra!” – szögezte le a futballista, aki 2015 óta futballozik az atomvárosiaknál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!