Kosárlabda

2022.01.17. 14:48

Cserejátékos nélkül, óriási csatában maradtak alul a bonyhádiak

Egy héten belül második szoros mérkőzését veszítette el a férfi NB I/B Zöld csoportban az Atomerőmű KSE Bonyhád, melyet hazai pályán a SMAFC győzött le három ponttal.

T. N.

Fotó: Máté Réka

Hetek óta ezer sebből vérzik a Bonyhád, mely nem számíthat Frank Áronra, akit első számú fiataljaként nem enged el az Atomerőmű SE, rajta kívül Pupp Bence ebben a szezonban nem léphet pályára, Orgona Gergő, Karosi Gergely és Zsók Áron játékára heteket kell még várni, de sérült Baki Sándor is. Hozzájuk csatlakozott hétvégén a két percet pályán töltött Arnold Botond, vagyis a kezdő ötösnek szinte végig a pályán kellett lennie.

Így is jól tartotta magát a bonyhádi gárda a Sopron ellen, akárcsak a hétközi fordulóban Kecskeméten. A legnagyobb különbség a második negyed végén volt 40–55-nél, majd a nagyszünet után 11–0-s sorozattal kiegyenlített a BKSE (66–66). A záró felvonást ezúttal is a hosszabb kispaddal rendelkező ellenfél bírta jobban, ami sorozatban harmadik vereségét jelentette a völgységieknek.

 „Valójában két ellentétes mérkőzést játszottunk múlt héten, Kecskeméten a 39. percig vezettünk, de két buta hiba miatt végül vereséget szenvedtünk. Legutóbb, a Sopron ellen viszont mi futottunk az eredmény után. A vendégek az első félidőben közel hatvan százalékkal dobtak, pedig agresszíven védekeztünk ellenük. A folytatásban feljavultunk mi is, de ez csak azt eredményezte, hogy vissza tudtunk jönni a meccsbe. Minden tiszteletem a játékosaimé!” – fogalmazott lapunknak Morgen Frigyes.
 

NB I/B, Zöld csoport, 16. forduló
 

Atomerőmű KSE Bonyhád–SMAFC 1860 KA 93–96 (26–35, 18–20, 27–17, 22–24)
Bonyhád, v.: Vida, Mintál, Téczely.
Bonyhád: Heimann 14/6, Pajor 31/18, Szalai M. 21/6, Csizmadia A. 12/3, Tömösváry 15/6. Csere: Arnold B. Edző: Morgen Frigyes.
Sopron: Csátaljay 8/6, Vercher Fernandez 3/3, Hajnal K. 3/3, Sitku M. 21/9, Kovács B. 9. Csere: Csendes 2, Schöll 13, Papp B. 12/6, Werner 10/3, Soós 6/6, Hegedűs D. 5/3, Németh M. 4.
 

A völgységiek 16 mérkőzést követően 7 győzelemmel és 9 vereséggel a tabella tizedik helyét foglalják el, vasárnap pedig az Újpest-MT vendégei lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!