Nem utazik Jekatyerinburgba a KSC

2022.01.18. 16:59

Több játékos elkapta a koronavírust a szekszárdi kosárcsapatban

Felütötte a fejét a koronavírus az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárcsapatánál, amely így nem utazik Jekatyerinburgba, az Euroliga csütörtöki mérkőzésére, és a vasárnapi, PEAC elleni bajnokiját is később játssza le.

TEOL

Djokics Zseljko vezetőedzőnek várnia kell a következő időkéréssel Fotó: Makovics Kornél

Több játékos PCR-tesztje is pozitív eredményt hozott az Atomerőmű KSC Szekszárdnál – tájékoztatott kedden este Szabó Gergő ügyvezető elnök. A klubvezető azt nem árulta el, hogy kik fertőződtek meg a keretből, annyit azonban elmondott, hogy egyiküknek sincs komolyabb tünete.

Nem jó hír ez, hiszen a sérüléséből lábadozó bosnyák-szerb Nikolina Milics és az amerikai Dana Evans éppen a visszatérés útján jár, s hosszú idő után, a héten teljes lehetett volna a KSC játékoskerete. A pozitív tesztekkel egyúttal az is eldőlt, hogy a KSC szerdán nem utazik el Jekatyerinburgba, a sorozat címvédője elleni csütörtöki Euroliga-mérkőzésére.

De nemcsak az oroszországi túra marad el, ebben a helyzetben az NKA Universitas PEAC elleni vasárnap esti, pécsi bajnokiját sem tudja lejátszani az együttes.

„Egyelőre annyi biztos, hogy nem utazunk Jekatyerinburgba szerdán – mondta Szabó Gergő. – Az orosz klubot és a nemzetközi szövetség (FIBA) illetékeseit tájékoztattuk az esetről, a találkozót egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontban játsszuk le” – húzta alá a klub honlapján megjelent közleményben.

Úgy tudjuk, a KSC a január 29-30-i hétvégén szeretne pótolni, így innen utazhatna tovább Rigába, a lettek elleni Euroliga-mérkőzésre.

Ha így lesz, akkor szintén csúszik majd a szekszárdiak Cegléd elleni hazai bajnokija, ami a menetrend szerint január 29-én lenne esedékes.

Szabó Gergő kihangsúlyozta, a jövő szerdai, Perfumerias Avenída elleni hazai Euroliga-találkozójukat ugyanakkor az eredetileg kiírt időpontban lejátsszák.

Nem jött jól a vírus a KSC-nek, amely lendületben volt, a hazai bajnokságban öt meccsét nyerte meg zsinórban – közte a győriek elleni vasárnapi rangadót, amellyel szinte biztossá tette, hogy a második helynél nem végez hátrébb az alapszakaszban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!