Női kosárlabda NB I

2022.02.12. 19:52

Magabiztosan hozta a kötelezőt a KSC Szekszárd

Kiütötte a ceglédieket az Atomerőmű KSC Szekszárd a női kosárlabda-bajnokság 19. fordulójából szombatra halasztott mérkőzésén.

Berg Sándor

A 20 pontot és 8 lepattanót jegyző Cyesha Goree volt a KSC egyik legjobbja a Cegléd ellen (Fotó: Mártonfai Dénes)

Négy hét szünet után lépett pályára újfent a bajnokságban az Atomerőmű KSC, mely a Győr elleni magabiztos siker óta (75–67) csak két Euroliga-találkozót játszott, a legutóbbit is két hete.

A szekszárdiaknál hiányzott a továbbra is sérült Dana Evans, ott ült viszont a kispadon Gereben Lívia és a csapathoz a héten próbajátékra érkező Kolby Morgan is, de előtti betegség, utóbbi pedig – miután a mostani egy korábbról elhalasztott mérkőzés volt – a szabályok miatt nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére. Egyik játékos sem hiányzott olyan értelemben a pályáról, hogy nélkülük is könnyedén hozták a kötelezőt a hazaiak (igaz, jó lett volna "élesben" is megnézni, mit tud a török Elazigtól érkező 25 éves amerikai hátvéd).

A magabiztos sikerhez kellett egy jó kezdés, Goree Cyesháék az első negyed derekán már tíz ponttal vezettek (17–7), azzal a lendülettel a második játékrész közepére megduplázták előnyüket (36–16). A KSC 13–0-val indította a második félidőt, s percek alatt harminc pontra ugrott fel a különbség (56–26). Ebből az etapból Nikolina Milics egymaga kilenc egységet vállalt, jelezve, fáradásos lábközépcsonttörése már a múlté. A Szekszárd pedig ott folytatta, ahol négy hete a Győr ellen abbahagyta: magabiztos, ellentmondást nem tűrő győzelemmel.

Djokics Zseljko az utolsó két percre az egy hete Hepp-kupát nyerő fiatal ötösnek szavazott bizalmat (Miklós Melinda, Holcz Rebeka, Mányoky Réka, Horváth Dóra, Szücs Gréta), melyet "Kupagyőztes" rigmussal köszöntöttek a lelkes szurkolók.

A Szekszárd jövő héten pénteken az ELTE BEAC Újbudával találkozik a Killik László Női Magyar Kupa negyeddöntőjében Miskolcon (18 óra), majd az azt követő szerdán a TTT Riga otthonában zárja le története első Euroliga-szereplését. A következő hazai találkozóját a PINKK ellen játssza a csapat március 5-én.

Tippmix Női NB I, a 19. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Atomerőmű KSC Szekszárd–VBW CEKK Cegléd 88–45 (25–14, 19–12, 26–9, 18–10)

Szekszárd, 800 néző. V: Ádám J., Nagy V., Minár.

SZEKSZÁRD: STUDER 5/3, MIKLÓS M. 14/6, Bálint R. 2, GOREE 20, Krnjics 12. Csere: Friskovec 5/3, Holcz 5, MILICS 21, Mányoky 4, Horváth D., Szücs G. Edző: Djokics Zseljko.

CEGLÉD: HOLESINSKÁ 9/3, Szabó Fanni 6, Szirony 1, Baugh, Szabó P. 7. Csere: Szabó Flóra 8, Katona Sz. 3, Kobolák 2, Szabó II D. 3/3, Laufer 6. Edző: Sandro Orlando.

Az eredmény alakulása: 4. perc: 11–5. 7. p.: 21–11. 12. p.: 27–14. 15. p.: 36–16. 19. p.: 42–26. 21. p.: 48–26. 25. p.: 56–26. 28. p.: 63–33. 30. p.: 70–35. 33. p.: 77–37. 37. p.: 84–42.

MESTERMÉRLEG

Djokics Zseljko: – Négy hete játszottunk utoljára hazai pályán és két hete volt a legutóbbi mérkőzésünk. Vissza kellett szokni, az első félidőben emiatt sok ziccert is hagytunk. Viszont keményen védekeztünk, az utolsó három percben pedig lehetőségem volt húsz év alatti csapatot pályára küldenem.

Sandro Orlando: – Nem történt meglepetés, egy euroligás csapat ellen kaptunk ki. Sokáig csak edzeni tudtunk, mérkőzést nem játszottunk. Kaptunk emiatt egy kisebb pofont, nem úgy érkeztünk Szekszárdra, ahogy kellett volna. Nekünk nem ezt a mérkőzést kellett megnyernünk, arra használtuk fel, hogy jövő hétre összerakjuk a játékunkat annak érdekében, hogy az alapszakaszban minél előrébb végezzünk.

Ajándékokat és díjakat adtak átA találkozó előtt jutalmazták a múlt héten Hepp-kupa-aranyérmet szerző Atomerőmű KSC II csapatát és edzőjét, Studer Zsuzsát. A keret tagjai: Andi Hanna, Miklós Melinda, Mányoky Réka, Holcz Rebeka, Horváth Dóra, Szücs Gréta, Sinka Noémi, Wolf Enikő, Horog Betta, Berekali Petra, Sámóczi Zsófia, Csákvári Viktória. Az ajándékokat Szabó Noémi szakmai és sportigazgató, valamint Murvai Szabolcs technikai vezető adta át.

A Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség idén is megválasztotta az előző idény legjobb játékosait. Női vonalon a legjobb megyei profi kosárlabdázó Studer Ágnes lett (edzője Djokics Zseljko), a legjobb amatőr kosárlabdázója címet Andi Hanna érdemelte ki (edzője Studer Zsuzsa), míg a legjobb utánpótláskorú kosárlabdázó elismerést Miklós Melinda érdemelte ki (edzője Harsányi Mária). A díjat dr. Sólyom Bódog, a megyei szövetség elnöke adta át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!