Női labdarúgás

2022.02.23. 07:23

Micskó Márk nem ismert a csapatára a Kelen ellen

Meglepő vereséget szenvedett a Kelen SC otthonában a Szekszárdi UFC NB II-es női nagypályás bajnokságban szereplő együttese.

Munkatársunktól

Micskó Márk nem ismert rá a csapatára a Kelen SC elleni mérkőzésen (Fotó: Makovics Kornél)

Micskó Márk gárdája ezzel a vereséggel lecsúszott a tabella első helyéről, de az amúgy is szoros bajnokságban ennek most még nincs jelentősége. Azért fájó ez a kudarc, mert a szekszárdi együttes most nem azzal a hozzáállással lépett pályára, amivel szokott, s nem úgy tűnt, hogy az UFC harcol komolyabb célokért. Akadtak jó teljesítmények, de nagyon kevés, a Kelen játékosai dinamikusabbak voltak, keményebben játszottak és láthatóan jobban akarták a sikert. A látottak alapján teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. 

„Nem ismertem rá a csapatomra, annyira enerváltan léptek pályára – értékelte a találkozót Micskó Márk. – Sok nehézséggel küzdünk továbbra is, de ez sem lehet mentség az ilyen teljesítményre. Ki lehet kapni, de ez a hozzáállás számomra elfogadhatatlan. Dicsérendő azonban, hogy még így is pariban voltunk, bár a győzelemre most nem sok esélyünk volt. Hétvégén lehet javítani és azon leszünk, hogy a fejeket rendbe tegyük, hiszen még mindig jó pozícióban vagyunk. De ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, vagy küzdeni tudjunk érte, ennél sokkal több kell” – tette hozzá a szakember.

NB II, Nyugat, a 17. fordulóban.

Kelen SC–Szekszárdi UFC 3–1 (0–0).

Budapest, v.: Kalmár P. (Szolik M., Sápi V.). Szekszárd: Kerekes – Katona K., Acsádi, Schell, Dombi (Sajabó) – Kágyi K., Kovács Zs. (Hortobágyi L.) – Prigli, Csorbai (Nagy-Cseke E.), Kiss G. – Kágyi R. Az UFC gólját Schell Dorina szerezte.

A szekszárdiak szombaton 13.30 órától a budaörsieket látják vendégül. 

 

Női NB II, Nyugati csoport, az állás

 

1.Fehérvár15123080–839
2.Szekszárd15121257–1137
3.Kelen15112254–2635
4.Budaörs15104153–1434
5.Vasas1563639–2621
6.Ada Nova1462622–3020
7.Külker SC1561819–2319
8.Csepel1353519–2218
9.ZTE1452715–2517
10.Ajka1444629–3616
11.BVSC-Zugló15501037–5015
12.Szentlőrinc1526719–3512
13.Pápa15111311–894
14.Airnergy1410137–663

A Ziccer NLSE csapatát kizárták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!