Röplabda

2022.03.17. 21:56

A siker lökést adhat a bajnoki rájátszásra

Hatodik döntőjén második alkalommal emelhette magasba Magyar Kupa serlegét Dávid Csanád. A bonyhádi születésű röplabdázó számára ez az aranyérem értékesebb, mint a Kaposvárral megszerzett.

Berg Sándor

Dávid Csanád a győztesnek járó serleggel (Fotó: MW)

Fotó: Domotor Csaba

– Belülről milyen volt a döntő? 
– Én nagyon élveztem! – válaszolta lapunk megkeresésére Dávid Csanád, a Pénzügyőr SE ütője, miután csapata 3:0-ra legyőzte a Kazincbarcika együttesét az MVM Magyar Kupa érdi döntőjében. – Nagy jó volt a hangulat, közel ezerhétszázan voltak az Érd Arénában, köztük volt a családom és pár barátom is. Egyedül azt sajnálom, hogy a párom nem lehetett ott a helyszínen, ő előző nap játszott bajnoki mérkőzést Romániában. Ami a mérkőzést illeti, az első két szettet uraltuk, s bár a harmadik izgalmasra sikerült, de játszmalabdákat hárítva végül fordítani tudtunk. 
 

– Ez vagy a Kaposvárral annak idején aratott kupagyőzelem az értékesebb? 
– A mostani egy fokkal értékesebb számomra, mert a jelenlegi erőviszonyok sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint voltak abban az időben. 
 

– Sokat nem pihenhetnek, pénteken már kezdődik a bajnoki rájátszás. Mit remél? 
– Bízom benne, hogy a kupasiker nagy lökést ad a csapatnak. Motiváltak vagyunk, szeretnénk az Extraligában is csúcsra érni! Ehhez először a Dunaferren kell túljutnunk, majd még két ellenfelet kell két vállra fektetnünk. Az alapszakaszt megnyertük, de ez csak részsiker.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!