Labdarúgó NB I

2022.04.15. 19:42

Együtt szakíthatják meg ezt a sorozatot

Az MTK Budapest elleni hazai bajnokin térhet vissza a győzelem útjára a Paksi FC, mely négy nyeretlen mérkőzéssel a háta mögött fogadja a sereghajtót az OTP Bank Liga szombati játéknapján (17 óra, M4 Sport+).

Berg Sándor

Lenzsér Bence reméli, egy MTK elleni sikerrel újabb győztes paksi sorozat kezdődhet (Fotó: M. Gy.)

Nincsen top formában Bognár György alakulata, a legutóbbi négy bajnoki fellépésén mindössze két pontot és ugyanennyi gólt szerzett, ráadásul akcióból már 366 perce nem talált be az ellenfél kapujába (a Bp. Honvéd elleni 1–1 és az Újpest elleni múlt heti 1–3 alkalmával Ádám Martin büntetőből volt eredményes). Ezzel szemben a kapott gólok nem csökkent, a Puskás Akadémiától 2–0-ra, a Debrecentől 1–0-ra kaptak ki a zöld-fehérek.

Legutóbb ilyen negatív sorozata októberben volt a PFC-nek, akkor öt találkozón egy döntetlenre és négy vereségre futotta, a harmadik helyről pedig a hatodikra csúszott vissza. A mostani hetediknél lejjebb még decemberben volt a csapat, akkor a nyolcadikon.

Mondhatnánk, hogy az MTK ellen meglesz a három pont, mert a Zalaegerszeg mellett ez az a csapat, melyet ebben a szezonban oda-vissza legyőzött a Paks, vagy mert az utolsó helyen áll a tabellán. Azonban Márton Gábor együttese az elmúlt hetekben biztató formát mutatott, s éppen mert sereghajtó, minden pontra nagy szüksége is van.

A fővárosi kék-fehérek előző fordulóban a 84. percig vezetettek a Fehérvár ellen (végül 1–1 lett), korábban legyőzték az akkor még szintén felfelé ívelő pályát mutató Budapest Honvédot (1–0), de pontot raboltak a dobogós Kisvárdától is (0–0). Valamennyit hazai környezetben. Ha egy külső tényezőbe kapaszkodhatnak a paksiak, akkor az az MTK idegenbeli formája. A tizenhárom találkozón mindössze tíz pontot szereztek a vendégek, ez és a tíz lőtt gól is a legkevesebb a mezőnyben, ráadásul a 23 kapott a harmadik legtöbb.

„Reméljük, hogy most már visszatalálunk a helyes útra és győzelemmel alapozzuk meg a keddi kupamérkőzésünk előtti hangulatot (az elődöntőben 20 órakor az Újpestet fogadják az atomvárosiak – A szerk.). Tudjuk, hogy hullámvölgyben vagyunk, de megbeszéltük az öltözőben, hogy együtt ki tudunk kecmeregni belőle. Nem vitás, egy győzelem újabb sikerszériát hozhat magával. Ellenfelünk biztosan megtesz mindent, hiszen az utolsó utáni szalmaszálba kapaszkodhatnak, viszont számunkra is roppant fontos lesz ez az összecsapás” – fogalmazott a találkozót megelőzően Lenzsér Bence, a paksiak védője.

OTP Bank Liga, a 28. fordulóban.

Paksi FC-MTK Budapest. Paks, szombat, 17 óra. Tv: M4 Sport+. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!