Labdarúgás NB I

2022.04.25. 14:46

Nyilasi nyomában Ádám

A végelszámolást illetően fontos három ponttal gazdagodott Zalaegerszegen a Paksi FC, mely Ádám Martin mesterhármasával győzte le riválisát.

Berg Sándor

Nagy Richárd arcán is látni, fontos győzelmet arattak Zalaegerszegen a paksiak (Fotó: MW)

Sorozatban negyedik „döntőjét” játszotta a Paksi FC, melyre az Újpest (1–3) és az MTK Budapest (4–0) elleni bajnoki, valamint újfent a lila-fehérek elleni Magyar Kupa-elődöntő (3–0) után ismét a bajnokságban várt sorsdöntő mérkőzés a közvetlen rivális Zalaegerszeg ellen. 

A negyedik hely elérése felé már az első adódó lehetőségnél, Ádám Martin fejesgóljával tettek egy lépést az atomvárosiak, a folytatásban azonban az FC Barcelona utánpótlását is megjárt Tajti Mátyással éledeztek a hazaiak, a fiatal támadó góljával egyenlítettek, a szünetre pedig már előnnyel is mehettek. Fordulás után két perc alatt előbb egalizáltak, majd visszavették a vezetést a paksiak, köszönhetően Ádám Martin szezonbeli 28. és 29. találatának. 

A 27 éves csatárnak ez volt pályafutása (az utánpótlás­éveket is beleszámítva) hetedik triplája az MLSZ adatbankja szerint, a felnőttek között a második, az élvonalban pedig az első. Ezzel túlszárnyalta Détári Lajos (Bp. Honvéd, 1985/1986) 27 és Tököli Attila (Dunaferr, 2001/2002) 28 gólos NB I-es szezonját, s már csak eggyel van előtte Nyilasi Tibor, aki az 1980/1981-es idényben harminc találatig jutott. A Ferencváros legendája abban az évadban európai ezüstcipős lett. 

„Az első félidőben próbáltuk játszani a játékunkat, jól is kezdtük a mérkőzést, aztán gyorsan kaptunk két gólt. Ekkor kicsit leültünk, megzavarodtunk, de a második játékrészben ismét megmutattuk, fel tudunk állni vesztes pozícióból. Küzdelmes találkozó volt, én ennek vagyok a híve, ez a játék ekkor jó, szeretem az ilyen meccseket. A bajnoki mesterhármas hiányzott még ebben a szezonban, most ez is meglett, örülök neki, de a legfontosabb a csapat sikere” – fogalmazott a támadó. 

„Dicséretes, hogy a második félidőben néhány percen belül megfordítottuk az eredményt. Összességében azonban a játékunk nem tetszett, különösen az első félidőben. Fizikait nem, ellenben mentális fáradtságot éreztem a játékosokon, ráadásul meglepő módon olyan labdarúgóknál, akik a hétközi Magyar Kupa-elődöntőben jól futballoztak” – értékelt Bognár György. 

A negyedik helyért folytatott küzdelemben a Paks megelőzte a ZTE-t. Az atomvárosiak pénteken 20 órától a Ferencvárost fogadják a Fehérvári úti stadionban. 

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2063 néző. Vezette: Bogár G. (Szert, Becséri) 
ZALAEGERSZEG: Demjén – Lesjak, Mocsi, Kálnoki-Kis, Gergényi –Szankovics – Meshack, Halilovic (Spoljaric, 69.), Tajti (Grzan, 77.), Bedi – Zsóri (Rebernik, a szünetben). Vezetőedző: Molnár Balázs 
PAKS: Nagy G. – Osváth (Kovács N., 68.), Gévay, Kinyik, Szabó J. – Szabó B. (Nagy R., 60.), Windecker, Kesztyűs B. (Balogh B., a szünetben), Medgyes – Haraszti (Böde, a szünetben), Ádám M. (Sajbán Máté, 80.). Vezetőedző: Bognár György 
GÓLSZERZŐK: Tajti (20.), Meshack (38.), illetve Ádám M. (4., 59., 61.) 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!