Asztalitenisz

2022.04.27. 07:34

Ötödik helyen végzett a SZAC

Ötödik helyen végzett a csapatbajnokság 2021/2022-es szezonjában a Szekszárd AC NB I.-ben szereplő női együttese.

R. G.

Sáth Sándor szakmai igazgató alakulata a Statisztika második csapatát és a PTE-PEAC Kalo Méh gárdáját legyőzte, a Debreceni AK-DEAC csapatától viszont vereséget szenvedett. 

– Kis szerencsével odaérhettünk volna a dobogóra, de az ötödik helyezéssel is elégedettek lehetünk – mondta Sáth Sándor szakmai igazgató. – A Statisztikát és a Pécset a várakozásoknak megfelelően legyőztük, a román játékosokkal megerősített debreceniek viszont jobb napot fogtak ki, s ez döntött.

Az egész szezont tulajdonképpen két játékossal, Straubinger Szilviával és Horváth Lillával játszottuk végig, a fiatal Schneidler Zita csak tavaly ősszel csatlakozott hozzánk, így tőle még nem várhattunk csodát. De a tehetsége megvan hozzá, hogy jó játékos váljon belőle – tette hozzá a szakember. 

A Délnyugati csoportban szereplő SZAC harmadik helyen végzett az alapszakaszban, így váltotta meg a helyét a tizenkét csapatos győri playoff-hétvégére, ahol a négy régió első három helyezettje küzdött a helyezésekért. 

Az aranyat nagy küzdelemben a házigazda Club Aréna Győr II gárdája szerezte meg, megelőzve a Debreceni AK-DEAC együttesét. A bronz­érmet a Kanizsa Sörgyár SE II nyerte, a negyedik pedig a Statisztika II lett. 

A szekszárdiak eredményei a rájátszásban. 
Szekszárd AC II–Statisztika II 6:3. Győztesek: Horváth Lilla 3, Straubinger Szilvia 2, a Horváth–Straubinger-pár. 
Szekszárd AC II–PTE-PEAC Kalo Méh 6:4. Győztesek: Horváth Lilla 3, Straubinger Szilvia 2, a Horváth–Straubinger-pár. 
Szekszárd AC II–Debreceni AK-DEAC 4:6. Győztesek: Horváth Lilla 2, Straubinger Szilvia 1, a Horváth–Straubinger-pár.

Az Extraligában is zárul a szezon

A hétvégén a soltvadkerti fordulóval a legmagasabb osztályban, az Extraligában is befejeződnek a küzdelmek. A Szekszárd AC-re a Női AC Nyíregyháza, a Budapesti Erdért SE és a Club Aréna Győr BMDSE első csapata vár. A szekszárdiak az aranyévek után idén más célokért küzdenek, a bennmaradásért kettő meccset kell nyerni a háromból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!