Labdarúgó megyei II. osztály

2022.04.22. 08:08

Visszavágna az őszi vereségért a Mórágyi SE

Könnyen eldőlhet a bajnoki cím sorsa vasárnap Mórágyon, amennyiben a listavezető Tolna három ponttal távozik első számú üldözőjének otthonából. Ellenkező esetben a két csapat helyet cserél a tabellán.

Berg Sándor

Illusztráció: Shutterstock

Mindkét fél pazar formájában van, a tavaszi szezonban a Mórágy és a Tolna is veretlen még. Ráadásul a vendéglátó aktuális riválisától kapott ki utoljára (októberben 11–1-re), azóta nyolc győzelem, egy döntetlen a mérleg. A pályaválasztó a simontornyai gól nélküli döntetlen után a Dunakömlődöt könnyedén (5–1), az újonc ASE Paksot már nehezebben fektette két vállra (3–2), majd behúzta a címvédő Nagymányok elleni rangadót (2–0) és a Madocsa elleni presztízsderbit (3–1). 

A listavezető pihenőhétről tér vissza, s jól is jött számára a rövid szünet, miután Faddon meg kellett szenvedniük a három pontért (3–2). Gyakorlatilag az volt az első szoros bajnokija idén a Tolnának, az előző tizenháromból tizenkettőt simán megnyert, a Nagymányoktól pedig ugyanolyan simán kikapott az utolsó őszi fordulóban (0–4). Azóta a Madocsát (2–0), a Bonyhád-Börzsönyt (4–0) és a Kisdorogot győzte le (4–1). 

Hazai siker esetén a két csapat helyet cserél a tabellán, de a vesztett pontok tekintetében akkor is a Tolna állna jobban. A szezonban a mórágyiak még a Kisdoroggal (idegenben), a Faddal (otthon), a Bonyhád-Börzsönnyel (i) és az Aparhanttal (o) találkoznak, míg a tolnaiak legközelebb az Aparhantot látják vendégül, majd meccselnek a Simontornyával (i), a Dunakömlőddel (o), az ASE Pakssal (i), az idényt pedig otthon a Nagymányokkal zárják.

„Sok nézőre számítok, bízom benne, hogy a környékbeli szimpatizánsok eljönnek majd buzdítani minket. Két jó formában lévő csapat találkozik, de a papírforma szerint a Tolna a találkozó esélyese. Mégis úgy érzem, hogy a hazai környezet kiegyenlíti majd az erőviszonyokat – nyilatkozta lapunknak Illés Béla, a mórágyiak vezetőedzője. – A gondjaink azonban tovább szaporodtak, mert amellett, hogy Acsádi Richárd második meccses eltiltását tölti majd, Kovács Kevin Madocsán begyűjtötte ötödik sárga lapját, így rá biztosan nem számíthatok. Kétséges továbbá a bordarepedés-gyanús Lestár Gyula, illetve a térdgyulladással küzdő Régi Dominik játéka is. Mindezek ellenére jobb eredményben bízom, mint amit ősszel Tolnán elértünk. Talán az utolsó lehetőségünk ez a bajnoki címre, vereség esetén ugyanis túl nagy lenne a hátrányunk. A dobogó valószínűleg meglesz, de nem célom az ötödik ezüstérmem megszerzése, ennél csillogóbb medált szeretnék.” 

„A faddi mérkőzésre sok hiányzóval és beteggel készültünk, akik közül emiatt többen nem is edzettek. Éppen ezért a képességeinkhez mérten gyengén szerepeltünk, a Fadd pedig nagyon hatékony játékot produkált – tekintett vissza legutóbbi találkozójukra Szőcs Richárd, a tolnaiak vezetőedzője. – Minden bajnokira úgy készülünk, mintha döntővel érne fel, mivel szeretnénk minden mérkőzésünket megnyerni. Tudjuk, hogy a Fadd elleni meccsen nyújtott teljesítményünk kevés lesz Mórágyon, ezért próbálunk a hibáinkból tanulni és továbbra is fejlődni, hogy elérjük a célunkat. Egyelőre úgy tűnik, a betegség ezúttal elkerült minket, reményeim szerint ez vasárnapig így marad és a legjobbat tudjuk kihozni magunkból.” 

Forrás: TN-grafika


A negyedikhez látogat a harmadik helyezett 

A tavasszal szintén még veretlen Simontornya (öt meccséből három döntetlenre végződött, a Dunakömlőd ellenit játék nélkül 3–0-val kapta meg) a Nagymányokot fogadja. A hazaiak sikerük esetén még odaérhetnek a dobogóra, ha viszont a címvédő nyer, vesztett pontok tekintetében tizenegyre hízik a különbség.

Megyei II. osztály, a 17. forduló programja.

Április 23., szombat: Simontornya TC–Nagymányoki SE 15, Bonyhád-Börzsöny SE–Faddi SE 17 óra. Április 24., vasárnap: Dunakömlődi SE–ASE Paks 17, Mórágyi SE–Tolna VFC 17, Aparhanti SE–Madocsa SE 17. Szabadnapos: Kisdorogi FC. 
 

  Megyei II. osztály, az állás

1.Tolna14130169–1439
2.Mórágy15121240–2837
3.Nagymányok14110343–1833
4.Simontornya1584346–2728
5.Fadd1553726–3818
6.Dunakömlőd1351736–4816
7.Aparhant1534828–3713
8.Kisdorog15401127–4712
9.ASE Paks1433822–3512
10.Madocsa14311019–3210 
11.B.-Börzsöny14311027–5910



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!