Női futsal

2022.05.06. 12:40

A bajnoki bronz erőt ad a négyes döntőre

Alegutóbbi nyolc kiírásból hétszer jutott a legjobb négy közé a Magyar Kupában a 2F-Bau Tolna-Mözs. Tavaly az a Miskolc állította meg, mellyel az elődöntőben csapnak össze Vámosi Georgináék (szombat, 10.30). A fiatal játékos nem szeretné, hogy ez idén megismétlődjön.

Berg Sándor

Fotó: M. D

– Megünnepelték a bajnoki bronzérmet? 
– Nagy ünneplésről nem volt szó, hiszen még dolgunk van a szezonban, szeretnénk döntőt játszani a Magyar Kupában – válaszolta lapunknak Vámosi Georgina, a tolna-mö­zsiek játékosa, aki az Astra ellen 5–3-ra és 6–3-ra megnyert helyosztó mérkőzésen összesen öt gólt szerzett. 

–Lendületet adott a csapatnak a két sima győzelem? 
– Az biztos, hogy jó alapot nyújtott a Magyar Kupa négyes döntője előtt. Nagyon boldogok vagyunk, hogy így, ilyen arányban tudtuk legyőzni az Astrát, ez erőt és jó alapot adott a felkészülésre. Jó a hangulat a csapat háza táján, úgyhogy bizakodva utazunk majd Kecskemétre. 

A kupa fináléjába a Miskolci Vénuszon át vezethet az út, miközben a másik ágon Debrecen–Budaörs találkozót rendeznek. A sorsolás kedvezett önöknek! 
– Így is mondhatjuk, de emlékszünk a tavalyi nyolcaddöntőre, amikor Miskolcon 3–3-ra végeztünk, a szabály értelmében pedig azzal búcsúztunk a kupából. Nem szeretnénk, hogy ilyen még egyszer előforduljon, ezért nem vesszük félvállról a találkozót és nem becsüljük le ellenfelünket sem azért, mert a másodosztályban szerepel. Úgy állunk hozzá a soron következő mérkőzéshez, mintha NB I-es csapat ellen játszanánk. Az biztos, hogy szívós ellenféllel kell megküzdenünk. 

Amelynek kispadján az a Volodimir Kolok ül, aki pár éve még Tolnán edzősködött. Ez előnyt vagy inkább hátrányt jelent majd? 
– Ennek szerintem már nincsen jelentősége, hiszen sokat változott a játékunk, mióta ő távozott a klubtól. Biztos vagyok benne, hogy valamit kitalál majd ellenünk, amivel meg akar minket lepni, de azon leszünk, hogy erre időben reagáljunk. 

Kit vár a döntőbe? 
– Megnéztük a bajnoki döntő második mérkőzését (Budaörsön a Debrecen nyert, ezzel összesítésben 2–0-ra vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban – A szerk.), az ott mutatott játék alapján azt mondom, hogy a DEAC lesz a finalista. Az alapszakaszban kétszer kikaptunk tőlük, egyszer döntetlenre végeztünk és az elődöntőben is ők búcsúztattak minket. Jó lenne visszavágni nekik a kupában, ahol a pillanatnyi forma fog dönteni. 

Ellenfélnézőben
Évekig stabil NB I-es csapat volt a Miskolci Vénusz, az előző idényt azonban már a másodosztályban kezdte meg, ahol a Dévaványa és a Tóalmás mögött egy harmadik hellyel indított. Az idei szezonban egyértelműen uralja a Keleti csoportot a borsodi egylet, tizennégy mérkőzéséből tizenkettőt megnyert, kettőt döntetlenre adott, s már biztos a bajnoki aranyérmük. 

Keretét jobbára fiatal, saját nevelésű játékosok alkotják, akiknek vezetőedzőjük az a Volodimir Kolok, aki 2016 és 2018 között a Tolna edzője volt, két évvel később pedig a Szekszárddal nyert kupát. 
A 2006-ban alakult miskolci klub első alkalommal jutott el a kupa elődöntőjéig. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában