ASE-közgyűlés

2022.05.23. 18:52

Dzsúdósoknak szólt a vastaps Pakson

Pupp Réka az örökös bajnok, Keszthelyi László az örökös tag elismerést vehette át az Atomerőmű SE küldöttközgyűlésén.

Rónai Gábor

A cselgáncsozó Pupp Réka az ASE örökös bajnoka, míg nevelőedzője, Keszthelyi László a klub örökös tagja lett (Fotó: Molnár Gy.)

Cselgáncsozóknak szólt a vastaps az ESZI nagyelőadójában tegnap kora este. Az Atomerőmű SE 2021-es egyesületi elismerését Pupp Réka olimpiai ötödik, Európa-bajnoki bronzérmes, kétszeres Grand Slam-győztes cselgáncsozó, és Keszthelyi László dzsúdóedző, a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség elnöke vehette át.

Pupp Réka húsz évvel ezelőtt törékeny kislányként kopogtatott be az ASE dzsúdótermének ajtaján. A kezdeti szárny­próbálgatásait Kanczler István felügyelte, de az igazán kiemelkedő első hazai- és nemzetközi eredményei a Keszthelyi Lászlóval való közös munkához kötődnek – hangzott el a méltatásban.

Egészen Réka serdülőkoráig dolgoztak együtt a Bezerédj Általános Iskola dzsúdótermében, majd Kun Szilárd egyengette útját. Hangyási Lászlóval a paksi sporttörténelmi dzsúdósikerek kovácsával való közös munka hozta el Réka számára az átütő nemzetközi korosztályos sikereket. Felnőttként pedig a 2021-es esztendő. A két Európa-bajnoki ötödik helyezése mellé bronzot nyert a kontinensviadalon, a tokiói olimpián pedig ötödik helyen végzett – már Braun Ákos irányításával.

Azóta már kétszeres Grand Slam-győztes és igazi példakép – mondták róla. Az élsport mellett a tanulást sem hanyagolja el, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem hallgatója. Hozzáállásával, példamutató szorgalmával, elképesztő eredményeivel és a fiatalok önzetlen támogatásával méltán érdemelte ki az Atomerőmű SE örökös bajnoka címet.

Pupp felfedezője, Keszthelyi László több mint harminc éve oszlopos tagja az ASE dzsúdószakosztályának. Kiváló pedagógiai érzékének és szakmai tudásának köszönhetően tanítványai hamar elkezdték szállítani az országos bajnoki helyezéseket. A sok tehetség közül ki kell emelni a Till testvéreket. Regina Európai Ifjúsági Olimpián lett aranyérmes, míg nővére, Barbara junior világbajnoki bronz­érmet és felnőtt-Európa-bajnoki hetedik helyet szerzett.

„A leghálásabbak napjaink csillaga, Pupp Réka felfedezéséért lehetünk Keszthelyi Lacinak, aki anno meglátta a törékeny kislányban azt a lehetőséget, hogy szorgos munkával és kitartással nagy eredményekre lehet hivatott” – hangzott el a méltatásban.
Kiváló szervezői készségét bizonyítja az a közel kétszáz dzsúdós rendezvény, melynek legfőbb munkatársa napjainkig, és a nemzetközi junior Atom Kupa sikerei is az ő keze munkáját dicsérik.

Az évek során hihetetlen intellektusával, sziporkázó humorával és szakmai meglátásaival igazán színes egyéniségévé vált nemcsak a paksi, de a magyar dzsúdós társadalomnak is, így ezúttal ő érdemelte ki az ASE örökös tagja elismerést.

Újraválasztották az elnököt
Dr. Kovács Antal vezetésével dolgozik majd a következő négy évben is az Atomerőmű SE elnöksége. A tisztújításon újraválasztották az eddigi elnököt, az elnökség tagjának pedig Aradi Jánost, Bognár Pétert, dr. Glósz Gábort, Kópis Endrét és Kövesdi Lajost választották. Harminc év után már nem lesz az elnökség tagja Kováts Balázs, akinek egy palack borral kedveskedett a küldöttközgyűlésen az újraválasztott elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!