Női futsal Magyar Kupa

2022.05.10. 06:30

Harmadszor szerzett ezüstöt a Tolna-Mözs

A sikeres elődöntő után a női futsal Magyar Kupa fináléjában ismét fogott a DEAC-átok a 2F-Bau Tolna-Mözsön, így 2014 és 2019 után újfent ezüstérmet szerzett az együttes.

Berg Sándor

Vámosi Georgináék (fehérben) méltó ellenfelei voltak a Debrecennek a Magyar Kupa kecskeméti döntőjében (Fotó: MTI)

Fotó: Ujvári Sándor

A legutóbbi kilenc kiírásból nyolcadszor jutott be a kupa legjobb négy csapata közé a Tolna-Mözs, melynek a szerencse is kedvezett azzal, hogy az elődöntőben az NB II.-es Miskolcot kapta. Reveland Zoltán együttese a „kötelező” siker után a címvédő DEAC-cal játszotta a finálét, ahol mindkét csapat javára eldőlhetett volna az aranyérem sorsa, ami végül ismét Debrecenben kötött ki.

– Ami közös volt a két mérkőzésben, hogy az első félidőben érződött a megilletődöttség a lányokon, nehezen akart beindulni a játék – kezdte értékelését lapunknak Reveland Zoltán vezetőedző. 

A borsodiak ellen tíz percet kellett várni az első találatra, a szünetre pedig 2–1-et mutatott az eredményjelző. A folytatásban aztán kijött a két csapat közti különbség, így 2014, 2018 (akkor meg is nyerték a kupát) és 2019 után ismét döntőt játszhatott a Tolna-Mözs. 

– Amint két-három gól lett közte, magabiztosabbá váltak a lányok, s szerencsére a végeredmény is az lett. Nem vettük félvállról a találkozót, hiszen egy ellenfél is volt a pályán, akit nem becsültünk le. De a realitás és az elvárható az volt, hogy túllépjünk a Miskolcon – folytatta a tolna-mözsiek vezetőedzője.

A döntőben nagyot küzdöttek Vámosi Georgináék a címvédővel, de végül egy szabadrúgás utáni lecsorgó labda a DEAC javára döntötte azt el. 

– Nagyon ellentétes félidőket produkáltunk, az elsőben nem találtuk a ritmust, kapkodó volt a játékunk. A Debrecen akarata érvényesült, s szerencsénk volt, hogy megúsztuk a húsz percet kapott gól nélkül. A fordulás után mi domináltunk, mertünk focizni, jöttek a helyzetek, de ezeket sajnos sorban hagytuk is ki. Hátrányban sem estünk össze, megvoltak a lehetőségeink, kapufát lőttünk, de ismét előjött a DEAC-fóbia, képtelenek voltunk betalálni ellenük – zárta Reveland Zoltán, kiemelve, csapata ugyanúgy megérdemelte volna az aranyat, mint ellenfelük.

A 2F-Bau Tolna-Mözs így két éremmel (a kupadöntő mellett a bajnokságban szerzett bronz­érmet) zárta az idényt. 

Jegyzőkönyvek 
Magyar Kupa, elődöntő. Miskolci Vénusz–2F-Bau Tolna-Mözs 2–7 (1–2). Kecskemét, v.: Muhari (Imrő, Fehérvári). Gól: Visnyánszki (18., 30.), ill. Hatala (25., 33.), Vámosi (10.), Csapó (15.), Bajcsy (31.), Sereg (37.), Botka (40.). 
Döntő. 2F-Bau Tolna-Mözs–DEAC 0–1 (0–0). V.: Czene-Joó (Futó, Mákos). Tolna-Mözs: Deczki – Szalkai, Bajcsy, Vámosi, Nagy N. Csere: Kulcsár P., Horváth H., Wiesner, Sereg, Méhes, Botka, Kiss G., Csapó, Hatala. Edző: Reveland Zoltán. Debrecen: Torma – Tóth N., Krascsenics Cs., Üveges, Horváth V. Csere: Pócsik, Nagy A., Fülöp D., Gajzágó, Sovány, Czégény, Tóth A. Edző: Quirikó Vivien. Gólszerző: Nagy A. (27.). 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!