Jótékonyság

2022.05.27. 12:18

Még várják a liciteket a Fradi-relikviákra

Még lehet licitálni a bajnok Ferencváros játékosa által aláírt mezre, a Fradi öregfiúkcsapatának tagjai által aláírt labdára és a Jova Levente által felajánlott kapuskesztyűre Tamásiban.

T. N.

A friss bajnokcsapat játékosai írták alá a mezt. Beküldött kép

A friss bajnokcsapat játékosai írták alá a mezt. Beküldött kép

Az ereklyéket jótékonysági céllal bocsátották áruba, a bevétellel a helyi óvodákat szeretné támogatni a Tamási 2009 FC megye hármas futballcsapata, amely vasárnap este öt órakor a Fradi szeniorjaival mérkőzik egy gálamérkőzés keretében. 

A szervezők nevében Vámosi Ferenc azt mondta lapunknak, hogy a mezt 50 ezer, a kesztyűt 25 ezer, a labdát (amelyet az 1975-ös Kupagyőztesek Európa-kupájában döntőző és az 1995-ös BL-menetelésben részt vevő játékosok írtak alá) pedig 20 ezer forintért hirdették meg. A licitek már elmozdultak felfelé, de továbbra is várják azokat a magánszemélyeket, illetve vállalkozókat, akik még feljebb tornáznák ezeket az összegeket a tamási apróságok megsegítése érdekében. 

A Ferencvárosban olyan futballisták lépnek majd pályára vasárnap, mint Bánki József, Máté Csaba, Keller József, Dragóner Attila, Jagodics Zoltán, Igor Nicsenko, Lisztes Krisztián vagy Schultz Levente – természetesen a teljesség igénye nélkül. 

A vasárnapi gálameccsre a város több pontján meg lehet vásárolni elővételben a belépőjegyeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában