Az amerikai álom nélkül is teljessé lett a pályafutása

– Valóban ez volt a búcsú? 
– Igen, többet nem lépek kötelek közé – felelte az ötven­nyolc tétmeccséből 40 győzelmet (ebből 18 K.O.) arató Halász Gábor, aki a két héttel ezelőtti Harcosok Éjszakája elnevezésű küzdősportgálán húzott utoljára bokszkesztyűt.

– Olyan lett a búcsú, amilyennek előzetesen elképzelte? 
– Igen, ilyen búcsút reméltem, amikor eldöntöttem, hogy az utolsó gála egyúttal az én utolsó fellépésem is lesz. Mindenképpen itthon, Szekszárdon, szekszárdi közönség előtt akartam pontot tenni a pályafutásom végére. Örülök neki, hogy ilyen sokan kijöttek a sportcsarnokba. 

– Búcsúmeccshez képest nagyon megdolgoztatták... 
– Tudatosan választottunk ilyen ellenfelet. Nem akartam egy áldozati bárány szerepébe bújtatott riválist, mint ahogy a többség az utolsó fellépésein csinálja. Én a kihívást kerestem. Ráadásul nem hagyhattam cserben a közönséget, a szurkolókat sem, akik vérbeli harcot akartak látni a pénzükért. 

– Gyanítom, hogy ön is biztosabb győzelemre számított... 
– A bemelegítésnél szóltak, hogy Novák Gyuri ellenfele visszalépett, mert szó szerint megijedt. Mivel szervező is voltam, erre is megoldást kellett találnunk. Ez kicsit megzavart, fejben nem igazán tudtam összerakni magamat, s az első két menetben ez érződött is. Bán Gábor közel húsz kilóval volt nehezebb nálam, nem volt egyszerű dolgom, de aztán átvettem az irányítást, sok ütést vittem be fejre, és fizikálisan is jobban bírtam. Jó ránézni otthon a WFC (Független Harcosok Szövetsége – A szerk.) övére, mindig emlékeztetni fog erre a meccsre. 

– Ez volt a tizedik gála, tízszer bunyózott, s tízszer nyert. Melyik volt a legemlékezetesebb? 
– Talán az albán Xhavit Visoka elleni meccsem, még az első gáláról. Akkor is egy nemzetközi szervezet, az UBO (Egyetemes Bokszszövetség – A szerk.) övéért ment a csata. Nagyon kemény meccs volt, a szekszárdi gálák legkeményebbje. De komoly kihívás elé állított Béres Zoltán is, mégiscsak egy olimpiai bronz­érmes ellenfélről volt szó. És azt mondom, hogy szakmailag a mostani is ott van a dobogón. 

– Eltelt pár hét, most mit érez? 
– Ürességet. Nem lesz könnyű a bunyó nélkül, de majd máshol megtalálom a kihívást. Az fog hiányozni elsősorban, hogy nincs cél, nincs kihívás, hogy készüljek valamire, hogy beleadjak mindent. De unatkozni sem fogok. Elnökként intézem az Unio Box Team ügyeit, és besegítek Novák Gyurinak az edzéseken. Vannak nagyon tehetséges fiataljaink, akikkel érdemes foglalkozni. 

– Kereknek érzi hosszú pályafutását? 
– Mondhatom, hogy igen. Negyven profi meccset megnyertem, amire nem is mertem gondolni, amikor tizenhárom évesen elkezdtem a bunyót. Voltak híres ellenfeleim, gondolok a lengyel Krzystof Wlodarczikra, vagy a brit Herbie Hide-ra, s az egykori német klasszis, Thomas Ulrich sparring partnere, vagyis edzőtársa lehettem. Kétszer is voltam kint Németországban, az Univerzum legendás edzőjének, Fritz Sduneknek a meghívására. Az ő nevére mindenki emlékszik, hiszen Erdei Zsolt, Kovács István és Balzsay Károly edzője is volt. Sajnos már nincs köztünk. 

– A szavaiból azt veszem ki, hogy egyáltalán nincs hiányérzete. 
– Egyvalamit sajnálok csupán, mégpedig azt, hogy nem jöttek korábban számomra azok a lehetőségek, amikkel fiatalabb koromban élhettem volna. Ha nem a negyvenes éveimhez közeledve kapok esélyt például az ausztrál-horvát Mark de Mori, az algériai-francia Eddine Benmakhlouf vagy a kazah Issa Akberbajev ellen, akkor talán egy kis szerencsével többre is vihettem volna. De ezen kár gondolkodni, nagyon sok bunyós van, aki ennyit sem kapott az élettől, úgyhogy elégedett vagyok. Van egy szép családom, van egy jó állásom, ez a legfontosabb. 

– Apropó család, láttam a lánya és a kisfia is ott volt a csarnokban. 
– Nóri már tizennégy éves, kész nagylány. Ő kezdetektől követte a meccseimet. Nemrég még kosárlabdázott, újabban eljár bokszolni, de nem ez az útja. Gábor fiam hétéves, neki a futball a szerelme, Bendegúz pedig párhónapos, ő még nem tudja, hogy mi zajlik körülötte. Igazából nem erőltetem rá egyikükre sem a sportot, ha csinálják, örülök neki, de a legfontosabb, hogy egészséges és boldog emberek legyenek. 

– Mi lesz, ha holnap befut egy visszautasíthatatlan ajánlat a tengerentúlról? 
– Sok ilyen futott már be a múltban, nemrég is volt szó róla, hogy mehetek bokszolni Floridába, de ahhoz nagyon sok pénz kellene. Nyilván megdobogtatná a szívemet, de nemet mondanék. Most már első a családom, és ott van a munkám. Civilben fegyveres őr vagyok az atomerőműben, nagyon szeretem csinálni. A boksz-karrierem az utolsó szekszárdi gálával végképp lezárult.

Hálás a sportcsarnok vezetőjének 
Halász Gábor nagyon hálás Szőke Gergőnek, a szekszárdi sportcsarnok ügyvezető-igazgatójának, aki az első pillanattól kezdve odaállt mögé, s nemcsak a szervezésben, de anyagilag is támogatta a rendezvényt. Nagyon hálás a gála szponzorainak, akik a nehéz pandémiás évek után odaálltak mellé, hogy olyanra jól sikerüljön ez a gála, ami méltó egy sorozat megkoronázásához. Azt is hozzátette, voltak csalódásai, olyanok léptek vissza az utolsó pillanatban, akik megígérték neki, hogy segítenek, de nélkülük is nagy siker lett a gála, amelyen szinte telt ház volt a városi sportcsarnokban. 

Lehet, hogy jövőre is lesz gála 
Elképzelhető, hogy a küzdősportok nem véglegesen búcsúztak el Szekszárdtól, csupán a Harcosok Éjszakája nevet viselő sorozat ért véget. Van rá esély – a sportcsarnok vezetői mindenképpen szeretnék –, hogy legyenek ökölvívó gálák az arénában. Már teljesen más néven, de hasonló színvonallal. Halász Gábor ezeken már nem fog bunyózni, de örömmel segít, amiben kell. Egy újabb gálának azért is örülne, mert ezen végre kötelek közé léphetne Novák György, akit szintén nagyon sokan kedvelnek Szekszárdon, s aki banális okból csúszott le a tizedikről, a jubileumiról.