Kosárlabda

2022.06.20. 07:30

Naponta éli az amerikai álmot

Egy éve ilyenkor még csak az izgalommal teli várakozás töltötte ki a napjait, most pedig úgy beszélgetünk Renczes Rebekával, hogy már túl van élete első amerikai egyetemi évén, s túl van élete első amerikai kosaras kalandján.

Rónai Gábor

Rebeka (a kép bal szélén) a csapattársakkal. Szép emlék lesz a Lobos, de ősztől új kaland kezdődik az életében (Beküldött fotó)

„Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan elrepült ez az egy év – mondta az egyik szekszárdi kávézóban a székére lehuppanva a KSC Szekszárdban nevelkedett tehetség. – Nagy izgalommal mentem ki tavaly az Egyesült Államokba, s bevallom, egy kicsit tartottam is tőle, hogy miként sikerült beilleszkednem egy idegen országban, de ma visszagondolva az elmúlt évemre, azt mondhatom, hogy teljesen felesleges volt az aggodalom. Ez egy másik világ, s ezt tényleg szó szerint kell érteni. Nagyon kedvesek, barátságosak az emberek, mindenki mosolyog, mindenkinek van egy jó szava a másikhoz” – fogalmazott. 
Rebeka Albuquerque-ben, az Új-mexikói Egyetemen kiváló eredményekkel tudta le első évét, s közben az intézmény Lobos néven szereplő csapatában kosárlabdázott. Míg azonban a tanulmányi eredményeire nem lehetett panasz (közel volt a kitűnőhöz), a sporttól többet remélt, a kapottnál sokkal több játéklehetőségben bízott.

„Tudni kell, hogy az Egyesült Államokban nem egyetemet, hanem csapatot választanak a fiatalok, így tettem én is – szögezte le Rebeka. – Régóta álmodoztam róla, hogy egyszer Amerikában tanulhatok és kosárlabdázhatok. Annyi jót hallottam a kinti életről, hogy mennyire megbecsülik a hallgatót, s minden igaz volt, amit mondtak. Pedig felvettek a Corvinus gazdálkodási szakára, de ezt az esélyt nem szalaszthattam el. Minden remekül alakult, csodás helyre kerültem, nagyon rendesek voltak a professzorok, akik szó szerint a hallgatókért vannak. Ha valami miatt nem mentem be az egyetemre, másnap már kerestek, hogy tudnak-e valamiben segíteni. Itthon meg nem győztem volna bocsánatot kérni. A tanulással nem volt gond...” – mondta. 

„A kosárlabdától azonban többet reméltem – folytatta Rebeka. – Sajnos én már egy kész csapatba csöppentem bele, ahol a végzősöknek kirobbanthatatlan helyük volt, az edző pedig nem igazán akart változtatni. Nagyon szűk volt a rotáció, alig kaptam lehetőséget. Ha pályára kerültem, mindig igyekeztem élni vele, s azt gondolom, hogy ez sikerült is. Más volt a játék, mint amit itthon, a KSC-ben megszoktam. Fizikális, gyors kosárlabdát játszottunk, amelyben a külső dobásoknak nagy szerepük volt. Ebben, mármint a tripladobásban sikerült javulnom, aminek azért örülök” – utalt a pozitívumokra. 

Rebeka azt mondta, leginkább az tetszett neki, hogy mindenhová magánrepülővel utaztak. Az viszont egy kicsit zavarta, hogy az emberek nem tudnak élni az autóik nélkül, még a legkisebb távolságokat is azzal próbálják leküzdeni.  
„Itthon meg felszállok a biciklimre, és máris ott vagyok a város másik végén” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a vakációból hátralévő időben megpróbál minél többet kihasználni arra, hogy bringára pattanjon. Mint mondta, jó lesz csak úgy tekerni egyet, minden kötöttség nélkül, szabadon, a természetben. 

Apropó természet. Rebeka nagyon szeret kirándulni, s Amerikában már sikerült is megvalósítania egyik bakancslistás álmát. Eljutott a Grand Canyonhoz. Járt a kaszinóiról világhírű Las Vegasban is (ahol ugyan huszonegy évesnél fiatalabbként nem tehette meg a szerencseszámát a ruletten), és San Diegóban is megfordult, ahol az igazi kaliforniai életérzésbe kóstolhatott bele. 

„A Grand Canyonhoz a pót­anyukámmal utaztam – mesélte csillogó szemekkel. – Ő is magyar, az egyetemen dolgozik könyvelőként, ott ismerkedtünk meg, és nagyon jól összebarátkoztunk az elmúlt egy év alatt. Ha valamire szükségem volt, rá mindig számíthattam. A Grand Canyonig tizenkét órát utaztunk autóval, de megérte, mert a látvány több volt, mint lenyűgöző. Amikor ott áll az ember a sziklán és lenéz a végtelen mélységbe, azt szavakkal nem lehet elmondani” – mosolyodott el, miközben az ott készült fotót mutatta.

 Rebekát édesapja, édesanyja és a fiútestvére is meglátogatta már Amerikában, tavaly majd két hetet együtt tölthettek (neki olyan feszített volt a programja, hogy esélye sem volt hazautazni). Mindent meg is mutatott nekik, amit csak tudott, s ami az idejükbe belefért. Valamennyien nagyon büszkék rá, hogy egy teljesen másik világban, teljesen egyedül ilyen remekül megállja a helyét. 

Mielőtt sok sikert kívántunk volna az új tanévhez, s elköszöntünk volna, elárulta, hogy az új-mexikói kaland számára ezzel az évvel be is fejeződött. Ősztől már Austinban, a St. Edwards Egyetemnek lesz a hallgatója. Ez egy magánegyetem, amely sokkal rangosabb, s így jóval magasabbak is a követelmények. De áll elébe. Meg aztán Texas Államban egy új kihívás, egy sokkal szabadabb élet várja, amelybe az is belefér majd, hogy az idei karácsonyt a tavalyival ellentétben itthon, a szeretteivel tölthesse.

Már most nagyon izgatott az új kaland miatt, mégpedig azért, mert arrafelé eléggé népes magyar közösség telepedett meg, s az Egyesült Államokban állítólag ebben a térségben lehet a legkönnyebben boldogulni. De nem csak emiatt váltott. Úgy érezte, Albuquerque-ben, a Lobos csapatában az új szezonban sem kapna annyi lehetőséget, amennyit szeretne. Márpedig ő elsődlegesen azért kelt át az óceánon, hogy jobb kosaras váljék belőle. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában