Kerékpársport

2022.06.24. 11:19

Ob-pontokért tekernek Tamásiban

A hazai utánpótlás legjobbjai országos bajnoki helyezésekért vetélkednek a hétvégén Tamásiban és a környékbeli településeken.

T. N.

Utánpótláskorú hölgyek is nyeregbe pattannak a tamási versenyen (illusztráció, fotó: Makovics K.)

Az U13-as, az U15-ös, az U17-es és az U19-es korosztály képviselői négy távon mérik össze tudásukat. Szombaton 9 órától először az U13-as fiúk, valamint az U13-as és U15-ös lányok kezdenek, Pincehely és Gyönk között 16,7 kilométert kell leküzdeniük. Délután egy órától az U15-ös fiúk vágnak neki a Tamásit, Iregszemcsét, Nagykónyit, Pincehelyet és Gyönköt érintő 56,4 kilométernek, s ugyanezen a távon küzdenek majd az U17-es lányok is, akik szintén egy órakor rajtolnak.

Vasárnap 9 órától az U17-es fiúkra vár a 28,4 kilométeres össztávú Tamási–Iregszemcse–Nagykónyi–Tamási kör háromszori leküzdése, s ugyanez a táv lesz a szintén ekkor induló U19-es lánymezőny penzuma. Az U19-es fiúk délután egytől négyszer teljesítik ezt a kört. Az amatőrökre rövid-, közép- és hosszútávok várnak, tájékoztattak a Tamási Kerékpáros Napok szervezői.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!