U18 Atlétikai Magyar Bajnokság

2022.06.13. 16:24

Szekszárdon versenyzett a jövő

Többen megerősítették az Európa-bajnoksághoz szükséges eredményüket, de voltak olyanok is, akik hétvégén szerezték meg a kontinenstornához szükséges szintet a Szekszárdon rendezett U18 Atlétikai Magyar Bajnokságon.

Berg Sándor

Szekszárdon rendezték a 18 év alatti atléták országos bajnokságát (Fotó: Makovics K.)

Amerre a szem ellátott, fiatal hölgyekbe és urakba botlott az ember tekintete hétvégén, a Szekszárdi Atlétikai Centrum környékén. Mindez nem meglepetés, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan idén is a tolnai megyeszékhely adott otthont az U18-as országos bajnokságnak. 

Akiket éppen nem szólított a kötelesség a pályára, ők a füves edzőpálya szomszédságában álló fák tövében és lombkoronájuk adta árnyékában kerestek menedéket a tűző nap elől. Az időjárás ebből a szempontból kegyes volt a szervezőkhöz és szinte valamennyi versenyszám indulóihoz, csak a fűben elterülő néhány leszakadt ág emlékeztetett a korábbi viharokkal és komoly esőzésekkel sújtott napokra. 

Scherer Tamás, a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás-szakreferense lapunknak elmondta, sprint- és ugrószámokban az  időjárási körülmények hozzásegítették a sportolókat a jó teljesítmények eléréséhez, azonban a néha feltámadó szél a dobószámokban hátráltatta az indulókat. Így például fiú gerelyhajításban elmaradt a várt nagy csata, ahogy 1500 méteren is, ahol sokkal inkább a taktikai versenyé volt a főszerep. Mint fogalmazott, jól lemodellezték, mi várható majd az Eb-n az előfutamok során.

„Többen megerősítették Európa-bajnoki szintjüket, de voltak néhányan, akik most érték ezt el. Ilyen a szekszárdi Gyányi Zsombor Buda, aki 3000 méteren versenyről versenyre fejlődött, ezért megérdemelten érte le célját” - emelte ki Szőke Gergő tanítványának eredményét, aki ezzel ott lehet a kontinenstornán.

Klubtársa, Kiss Kata Ramóna erős mezőnyben ért el egyéni csúcsot súlylökésben és gerelyhajításba, de a legnagyobb meglepetést mégis a bonyhádi Panghy Márton okozta. Scheidler Géza tanítványa új egyéni legjobbjával első bajnoki érmét szerezte rúdugrásban.
Az U18-as Európa-bajnokságot július 4-7. között rendezik Jeruzsálemben, a magyar csapat 2-án utazik ki Izraelbe. Három nappal indulás előtt viszont még egy válogatott vidal vár a korosztályra Székesfehérváron.

Szekszárdi és bonyhádi érem
Megyei eredmények. Férfiak, 800 méter: 12. Deli Bence (Szekszárd) 2:04,79..., 24. Szalay Máté (DOVASE) 2:15,39 perc. 3000 m: 4. Gyányi Zsombor Buda (Szekszárd) 9:04,45..., 8. Mészáros Balázs (Szekszárd) 10:02,06, 9. Plessz Gábor 10:09,28 p. 400 gát: 4. Barna Tamás (Szekszárd) 59,19..., 8. Maczkó Zsombor (Szekszárd) 1:08,53. 2000 m gát: 2. Gyányi Zsombor Buda 6:08,55..., 4. Mészáros Balázs 6:59,81..., 6. Szalay Máté 7:29,89 p. Rúdugrás: 3. Panghy Márton (AC Bonyhád) 4,00 méter.

Nők, 100 méter: 8. Éva Viktória (Dombóvári VASE) 12,79 másodperc. 400 m: 22. Nyers Ramóna (DOVASE) 1:04,82..., 34. Sarkadi Dorka Eszter (DOVASE) 1:08,90, 35. Sipos Zsanett (DOVASE) 1:11,06 perc. 800 m: 8. Szalay Zóra (DOVASE) 2:23,72..., 26. Sipos Zsanett 2:39,84 p. 1500 m: 7. Szalay Zóra 5:02,05 p. 400 m gát: 12. Nyers Ramóna 1:15,18 p. Súlylökés: 12. Kiss Kata Ramóna (Szekszárd) 10,13 méter. Gerelyhajítás: 11. Kiss Kata Ramóna 33,28 méter.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!