Verseny

2022.07.20. 15:23

Második lett Tolna megye horgászválogatottja az országos bajnokságon

A második helyet szerezte meg Tolna megye horgászválogatottja az LIX. Tagszövetségi Csapat Országos Bajnokságon, melyet július 9-én és 10-én rendeztek meg Szegeden, a Maty-éri evezőspályán.

TEOL

A képen a csapattagok. Beküldött kép.

A verseny előtti csütörtökön egy szabad-, majd pénteken egy kötelező edzésnappal kezdődött a felkészülés – mondta el Szakács Szabolcs, a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (TOHOSZ) ügyvezető elnöke. Hozzátette, már a két edzésnapon is érződött, hogy a csapatnak lehet keresnivalója a „végelszámolásnál”. 

Mint a TOHOSZ ügyvezető elnöke fogalmazott, az első versenynapon minden csapattag remekelt. A megbeszélt taktika mindenkinél működött, így az előzetes elvárások felett teljesítve a nyolc versenyző összesített eredménye alapján 40 ponttal a második helyen állt a csapat. A második versenynapon ugyan a kiemelt helyek közül is kiemelkedőnek számító helyre is esélyes volt a csapat, a sorsolás azonban mégsem úgy alakult. Emellett az előző napi taktika sem adta olyan jól a halat, így mindenkinek minden tudására és a versenyzések során szerzett rutinjára is szükség volt a halfogáshoz. Szerencsére mindenki hamar feltalálta magát, így szépen sokasodtak a halak a szákokban. Az eredmény nem is maradt el a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a második helyen zárt, amit a csapattagok kitörő örömmel fogadtak.

Szakács Szabolcs szavai szerint olyan eredmény született, amelyre mindenki, aki egy kicsit is hozzátett, élete végéig büszke lehet. 

A csapat tagjai: Szakács Bende (U15), Kiss Máté (U20), Eszter Evelin (Női), Czakó János (Masters). Felnőtt: Decsi Péter, Dömötör Attila, Kiss Áron, Nagy Benedek, Földi Csaba, valamint Várszegi Gábor (szövetségi kapitány).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!