Strandfoci

2022.07.06. 11:37

Bronz jutott a bonyhádiaknak

Korábbi sikerei színhelyén, Balatonlellén lépett pályára a Bonyhád BFC Öregfiúk csapata az idei szeniorbajnokságon. A magyar tenger partja minden alkalommal nosztalgiát ébreszt a völgységiekben, 2010-ben ugyanis itt szerezte meg első ezüstérmét a gárda.

T. N.

A bonyhádi csapat a harmadik helyet szerezte meg a lellei öregfiúktornán. Beküldött fotó.

A tizenkét évvel ezelőtti csapatból most is voltak hírmondók, György Attila, Máté Róbert és Máté Norbert most is magára öltötte a BBFC szerelését. Az bonyhádi öregfiúk tavaly a negyedik helyen végeztek a bajnokságban, ezúttal egyértelműen a dobogós helyezések valamelyikének megszerzése céljából utaztak Balatonlellére. 

A torna azonban horrorisztikus módon kezdődött a Bonyhád számára, hiszen már az első mérkőzés első harmadában elvesztette sérülés miatt Máté Róbertet és Máté Norbertet is. A két meghatározó játékos kiesése ellenére becsülettel helytállt Bölcsföldi Zoltán gárdája, mely a címvédő budapesti Blue Jeans-től egyetlen góllal, 6–5-re kapott ki, míg az ezüstérmes szigetvári Keresztes Lovagokkal szemben 4–4-es állást követően büntetők után maradt alul. 

A többi mérkőzésüket viszont hozni tudták a bonyhádiak (a Balaton All Stars csapatát 13–0-ra, a Stáb Parkett együttesét 8–1-re múlták felül), így végül az elsődleges célt, az éremszerzést sikerült elérniük. A bajnokságot végül nagy csatában, 4–4 után büntetőkkel a Blue Jeans nyerte, így a fővárosiak megvédték elsőségüket. 

A torna gólkirálya a szigetváriak soraiból került ki a 12 találatig jutó Varga Ervin személyében, a legjobb játékos a bajnokcsapatból Dina László lett, míg a legjobb kapusnak járó elismerést a Keresztes Lovagok hálóőre, Szűcs László vehette át.

Címkék#strandfoci

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!