Autósport

2022.07.02. 10:00

Élete egyik legnagyobb győzelmét aratta Ficza

Ifjabb Ficza Ferenc nem viccelt, amikor azt mondta, hogy azért tért vissza a ralikrosszba, hogy legyőzze a sokszoros bajnok cseh Roman Castoralt.

Rónai Gábor

Ifjabb Ficza Ferenc útban a győzelem felé (Beküldött fotó)

Mind a három futamot megnyerte ifjabb Ficza Ferenc, amelyiken az idei szezonban elindult. A Szekszárdról származó, de ma már Budapesten élő autóversenyző a sorozat második futamán ült be először az EAK M-Sport Peugeot 208-as versenyautójába, s azóta megállíthatatlanul száguld a cél, és az összetett első helyezés felé. 

A hétvégén, az ausztriai Fuglauban pedig megtörtént a nagy találkozás is. Ifjabb Ficza összemérhette tudását Roma Castorallal, és egyből meg is verte a nagy riválist, az STC-2000-es kategória sokszoros bajnokát. Az első két előfutamon még jobb volt a cseh, de aztán ifjabb Ficza összekapta magát, és a harmadik előfutamon, valamint a versenyen megmutatta, milyen is a magyar virtus. Pedig teljesen ismeretlen terepen autózott, korábban sosem járt még Fuglauban, így a pálya vonalvezetését is meg kellett ismernie.

„Úgy vágtam neki a harmadik előfutamnak, hogy meg kell mutatnom neki, hogy több van bennem, mint amit az első kettőn mutattam, szerencsére a győzelemmel sikerült kizökkentenem a nyugalmából” – emlékezett vissza a hétvégére ifjabb Ficza, akitől az elődöntőben csak okos vezetésre volt szükség, simán megőrizte az első helyét, így a futamon a legjobb pozícióban állhatott fel a rajtrácsra.

Ifjabb Ficza Ferencnek nagyon jól megy ebben a szakágban, háromból három az eddigi mérlege (Beküldött fotó)

„Az első meglepetés akkor ért, amikor kigördültem a kocsival, mert láttam, hogy két új gumit tetetett fel az autója elejére – folytatta. – Nekem mindez azt üzente, hogy tart tőlem, s ettől kezdve már nálam volt a lélektani előny. Az elején ugyan meglépett tőlem, de számítottam is erre. A második körben viszont sikerült megelőznöm, s amikor láttam, hogy fokozatosan távolodik tőlem, már tudtam, hogy nyeregben vagyok. Sikerült is nyernem, aminek nagyon örülök, mert végül is ez volt a célom, hogy a szakág legjobbját meg tudjam verni. Mondhatom, hogy a moszkvai WTCC-versenyek után ez pályafutásom egyik legnagyobb győzelme” – összegezte a történteket ifjabb Ficza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!