Cselgáncs

2022.07.05. 07:30

Jó előjelekkel várhatják dzsúdósaink a GS-tornát

Péntektől Budapest ad otthont a cselgáncsozók második olimpiai kvalifikációs versenyének, ahol a magyar küldöttségtől több jó szereplésben bízhatunk.

Berg Sándor

Pupp Réka (fehérben) döntőbe jutott budapesti GS-tornán (Fotó: IJF)

A legnépesebb válogatott a magyar lesz a pénteken rajtoló hazai rendezésű Grans Slam-tornán, a Papp László Budapest Sportarénában húsz férfi és tíz női dzsúdósunk lép tatamira. Ez hárommal kevesebb hazai indulót jelent, mint ahányan a 2020-as World Tour-eseményen voltak, de a mezőnyt tekintve több nemzet (61, illetve 68) több versenyzője (405, illetve 469) méretteti meg magát a magyar fővárosban.

Két évvel ezelőtt két bronzéremmel (Karakas Hedvig, Özbas Szofi), valamint egy-egy ötödik (Naji Dávid) és hetedik hellyel (Cirjenics Miklós) zárt a magyar küldöttség, de az idei formákat tekintve előzetesen ennél jobb szereplésre van kilátás. Még úgy is, hogy a keret nagy része fiatalokból áll. 
Az idei négy Grand Slam-tornáról nyolc éremmel (egy arany, három ezüst, négy bronz) és további négy pontszerző helyezéssel tértek haza cselgáncsozóink. 

A prímet Pupp Réka (52 kg) viszi, az Atomerőmű SE olimpikonja mindhárom medálból elhozott egyet: előbb Tel-Avivban harmadik, majd Antalyában első, Tbilisziben pedig második helyen végzett. Rajta kívül Tóth Krisztián (90 kg) és Özbas Szofi (63 kg) egy-egy ezüsttel és bronzzal gazdagodott, míg Varga Brigitta (63 kg) a legutóbbi ulánbátori tornán végzett a dobogó legalsó fokán. Sérülés miatt Özbas biztosan kihagyja a budapesti viadalt, de Pupp és Tóth mellett Vég Zsombortól (100 kg), valamint Sipőcz Richárdtól (+100 kg) is várhatunk nagy kiugrást. Előbbi egy hetedik, utóbbi egy ötödik és egy hetedik helyet tudhat már magáénak idénről.

A pénteki nyitónapon a férfi 60 és 66, valamint a női 48, 52 és 57 kilogrammban érdekelt dzsúdósok lépnek tatamira, szombaton két férfi (73, 81 kg) és két női (63, 70 kg) súlycsoport indulói csatáznak. A vasárnapi zárónapon a férfi 90, 100 és +100, illetve a női 78 és +78 kilósak küzdenek a szőnyegen. 

A nézők számára ingyenes lesz a belépés a viadalra, jegyekhez előzetes regisztráció útján lehet hozzájutni a Magyar Judo Szövetség oldalán. 

A magyar keret
FÉRFIAK. 60 kg: Feczkó Csanád (Rákosvidéke Hajtós DSE), Naji Dávid (Kaposvári JK), Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC), Farkas Bence (Rákosvidéke). 66 kg: Gombás Bálint (Óbudai JC), Máthé Bence (Budapest Honvéd SE), Vida András (Győri AC). 73 kg: Boros Bence (Kaposvár), Szegedi Dániel (Budaörsi SC), Szabó Áron (Ippon Judo Tatabánya), Tóth Botond (MTK Budapest). 81 kg: Ungvári Attila (Győr), Tóth Benedek (MTK Budapest), Miklósvölgyi Dániel (Tatabánya), Demeter Bendegúz (MTK Budapest). 90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Nerpel Gergely (TFSE). 100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Vég Zsombor (Ceglédi VSE). +100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE). 
NŐK. 48 kg: Beringer Fatime (MTK Budapest). 52 kg: Pupp Réka (ASE), Gyertyás Róza (Koroncó-Tutti), Keller Rebeka (Tatabánya). 57 kg: Kovács Kitti (BHSE). 63 kg: Karakas Hedvig (BHSE), Varga Brigitta (MTK Budapest). 70 kg: Gercsák Szabina (DVTK), Czerlau Jennifer (Miskolci VSC), Kovács Viktória (UTE). 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!