Kapitális halfogások

2022.07.29. 15:30

Nagy hal akadt a fiatal horgára

A tizennégy éves, szekszárdi Horváth Ferenc Regő bojlival fogta ki a hatalmas, tizenkét és fél kilós pontyot.

S. B. M.

Horváth Ferenc Regő a tizenkét és fél kilós hallal (Beküldött fotó)

Az ifjú horgász családjával éppen a Csongrád-Csanád megyei Derekegyházán töltenek pár napot. Az itteni halastónál horgásznak már harmadik napja. – Eddig csak kisebb, egy és három kiló közötti pontyok akadtak horogra, de ma nagy szerencsém volt, mert sikerült megakasztani ezt a nagy halat. Szerencsémre vagy sem, a szomszéd horgász damiljával összeakadt a hal, így a fárasztás és a kiemelés meglehetősen rövid ideig tartott. A végén sajnos elakadt a nádban, be kellett érte mennem a vízbe, és megszákoltam. Az egész művelet nem tartott tovább tíz-tizenkét percnél. Az ilyen nagy méretű pontyokat azért ennél jóval hosszabb ideig szokták fárasztani – mondta lapunknak a fiatal pecás. 

Horváth Ferenc Regő négyéves korában fogott először pecabotot a kezében. Nagypapája és édesapja tanították meg neki, hogyan kell felszerelni a horgászbotot és hogyan kell felhelyezni a csalit. 
– Nemsokára lesz egy verseny Hőgyész mellett, igazából arra készülök és gyakorlok most. Minden tapasztalat jól jön – tette hozzá Regő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában