Helyi sport

2022.08.18. 18:13

Az első siker lendületet adhat a paksi csapatnak

Nagy volt az öröm az NB III-as paksi csapat öltözőjében szerda este: Kindl István együttese idénybeli első győzelmét aratta.

TEOL

Nagy Richárd (zöldben) szerezte a paksiak második gólját a kecskemétiek elleni bajnokin

Fotó: Molnár Gyula

Parádésan kezdte az NB I-es tartalékcsapatok meccsét a Paks, amely a 7. percben már 2–0-ra vezetett a kecskemétiek ellen, a 30. percben pedig már 4–1 volt az előnye. Jót tett a fiataloknak, hogy Kinyik Ákos, Nagy Richárd és Böde Dániel személyében NB I-es „nagyágyúkat” is csatába dobott Kindl István, az atomosok edzője. A szerdai meccs tudósításáért kattintson ide!

„Mindenki a maximumot nyújtotta, a végeredmény nem is fedte le teljesen igazán a találkozó képét, akár több góllal is nyerhettünk volna. A második játékrészre a saját magunk által diktált iramból visszavettünk, így kiegyenlítettebb lett a párharc. Magabiztos sikert arattunk, végre megszerezve első győzelmünket, amire úgy érzem, már nagyon rászolgáltunk. Nagyszerű összhang volt az első csapatból visszajátszó rutinos játékosok és a fiataljaink között” – értékelt Kindl István, a paksiak vezetőedzője.  

 

Az atomvárosiak vasárnap a százszázalékos mérleggel álló Hódmezővásárhelyhez utaznak, s mivel az első csapat Fradi elleni bajnokiját elhalasztották, van rá esély, hogy megint több NB I-es kerettag is ott legyen a pályán. 

NB III, Közép csoport. A megyei csapatok meccsei, 5. forduló. Augusztus 21., vasárnap: Hódmezővásárhely FC–Paksi FC II 17.30 óra. Szekszárdi UFC–PTE-PEAC, 17.30 óra. Majosi SE–Ferencvárosi TC II, 17.30 óra. 

A következő hétvégén a Magyar Kupa esedékes fordulója miatt nem rendeznek bajnoki mérkőzéseket. A 6. kör összecsapásait augusztus 31-én, szerdán játsszák. 

NB III, Közép csoport, az állás
1. Iváncsa 4 4 0 0 13–1 12
2. Hm.vásárhely 4 4 0 0 10–2 12
3. ESMTK 4 3 0 1 4–2 9
4. Dunaújváros 4 2 0 0 12–7 8
5. Dabas 4 2 1 1 6–4 7
6. Majos 4 2 1 1 7–7 7
7. Bp. Honvéd II 4 2 1 1 7–9 7
8. MTK II 4 2 0 2 10–5 6
9. Szolnok 4 2 0 2 11–10 6
10. B.gyarmat 4 2 0 2 3–2 6
11. Szekszárd 4 2 0 2 3–4 6
12. Paksi FC II 4 1 3 0 10–8 6
13. PTE-PEAC 4 1 1 2 4–4 4
14. Ferencváros II 4 1 1 2 12–13 4
15. Makó 4 1 1 2 5–6 4
16. Újpest II 4 1 0 3 2–6 3
17. Kecskemét II 4 1 0 3 6–11 3
18. Cegléd 4 1 0 3 4–10 3
19. Bánk 4 0 1 3 3–15 1
20. Monor 4 0 0 4 5–11 0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!