Labdarúgás

2022.08.16. 07:30

Egyszerű volt a titka, jókor volt jó helyen

Mint minden csatár, ő is a gólkirályi címről álmodik, ahhoz viszont még sokat kell tenni és sok van hátra a bajnokságban. Varga Barnabás ugyanakkor a Budapest Honvéd elleni hétvégi mesterhármasával egy lépést tette efelé.

Berg Sándor

Varga Barnabás fejében volt az ereje a Budapest Honvéd ellen

Fotó: Balogh László

– A leendő gólkirályhoz van szerencsém?
– Azt azért ne kiabáljuk el! – válaszolta lapunknak Varga Barnabás, a Paksi FC nyáron szerződtetett csatára, aki vasárnap a Budapest Honvéd ellen pályafutása első mesterhármasát érte el az NB I-ben, ezzel négy találattal vezeti a góllövőlistát.

– A Nemzeti Sporttól nyolcas osztályzatot kapott, ami „válogatott formát” jelent a lapnál. Elégedett volt a teljesítményével?
– Nem kifejezetten, mondjuk olyan közepesre értékelném azt. Szerezhettem volna még két gólt, egyszer közelről a kapusba lőttem a labdát, egy fejesem pedig a kapufa mellett ment el nem sokkal. De bízom benne, hogy lesz még jobb meccsem, s én is minél jobb leszek.

– Vissza tud emlékezni a vasárnap szerzett góljaira?
– Haraszti Zsolt két pontrúgást adott be kiválóan, nekem csak a legjobb időben kellett a legjobb helyen lennem, a Sajbán Máté pedig nagyot küzdve kiharcolt egy büntetőt, amit csak be kellett lőnöm. Annak inkább tudtam volna örülni, ha ez a három gól három ponttal párosul.

 

– Három mérkőzésen öt pontot szereztek. Kimondható, hogy jól sikerült a rajtjuk?
– Lehetett volna jobb is. Kispestre úgy mentünk, hogy kijavítsuk a Vasas elleni botlásunkat (az angyalföldiek otthonában 2–2-re végeztek – A szerk.). A találkozó elején a két tizenegyes kicsit megfogta a csapatot, de nem adtuk fel, a szünet után hajtottunk tovább. Ha összességében nézzünk, azt kell mondanunk, igazságos döntetlen született. Hét szerzett ponttal jobb lenne a szánk íze, de csalódottak vagy elégedetlenek sem lehetünk, hiszen még veretlenek vagyunk és ott állunk a tabella élmezőnyében.

– Miben más a paksiak játéka, mint volt az előző klubjánál?
– Több hangsúlyt fektetünk a támadójátékra, mint Csertői Aurélnál Gyirmóton. Ugyanakkor a védekezést sem hanyagoljuk el, ami így még több munkát igényel.

– Hétvégén a Ferencváros kérésére elmarad a címvédő elleni bajnoki. Ez mennyiben változtat a csapat menetrendjén?
– Semennyiben, ugyanúgy készülünk tovább, mintha hétvégén bajnokit játszanánk. Nem hiszem, hogy a halasztásból előnyünk vagy hátrányunk származna. Az tény, hogy mindenki inkább pályára lépett volna, de így alakult.

– Ha a szezon végén beszélgetünk, minek kell összejönnie, hogy elégedett legyen?
– Hogy minél több gólt szerezzek, de ennél fontosabb, hogy a csapat az első ötben végezzen. Ezért mindent meg is fogunk tenni.

Ez történt a vasárnapi bajnokin


OTP Bank Liga, a 3. fordulóban
Bp. Honvéd–Paksi FC 3–3 (2–0)
Bozsik Aréna, 2545 néző. V.: Karakó
Bp. Honvéd: Szappanos – Szabó A., Prenga, Gomis (Bocskay, 60.), Tamás K. – Kocsis D. (Jónsson, 67., Mitrovics, 78.), Csirkovics, Zsótér – Plakuscsenko, Lukics (Kerezsi, 67.), Ennin (B. Traore, 78.). Vezetőedző: Tam Courts
Paks: Rácz G. – Vas (Osváth, 46.), Lenzsér, Kádár, Szabó J. – Windecker, Balogh B. (Papp K., 46.) – Bőle (Sajbán, 46.), Haraszti (Böde, 80.), Szabó B. (Nagy R., 75.) – Varga B. Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerzők: Lukics (14., 20., mindkettő 11-esből), Kerezsi (73.), ill. Varga B. (54., 57., 95., az utolsó 11-esből)
Kiállítva: Plakuscsenko (75.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!