Kosárlabda

2022.08.14. 16:51

Holcz Rebekáék a 11. helyen zárták az U18-as Eb-t

A vasárnapi helyosztón legyőzte a belgákat az U18-as leányválogatott, így a 11. helyen zárt a Kréta szigetén rendezett korosztályos Európa-bajnokságon.

TEOL

Holcz Rebeka (a labdával) a magyar együttes legponterősebb játékosa volt

Fotó: FIBA

Az Iványi Dalma vezette magyar együttes nagyon rosszul kezdte a meccset (2–12), majd a nyitó negyed végére a felére, öt pontra csökkentette a különbséget (15–20). A folytatásban egyre magabiztosabban játszottak a magyar lányok, így nagyszünetre már csak egyetlen pontra csökkent a hátrány (29–30).

A harmadik tíz percben hol az egyik, hol a másik fél vezetett minimális különbséggel, de a negyed utolsó perceit a mieink uralták, és a 40–44-es állás után sorozatban nyolc pontot dobtak, minek köszönhetően 48–44-ről rajtolt a záró szakasz.

Az utolsó tíz percben is maradt ez a lendület, s a végjátékban már nem engedte ki a kezéből a sikert a csapat. 

A nemzeti együttes legeredményesebbjének az Atomerőmű KSC Szekszárd tehetsége, Holcz Rebeka bizonyult, aki 13 ponttal és 2 lepattanóval zárt. A 18 éves játékos a kontinensbajnokságon átlagban 10,3 pontot, 2,9 lepattanót és 2,1 gólpasszt jegyzett.

MAGYARORSZÁG–BELGIUM 63–56 (15–20, 14–10, 19–14, 15–12)
Magyarország: Laczkó 11/3, Gyöngyösi 11/3, Katona 2, Strausz 2, Holcz 13. Csere: Pfeiffer, Milkovics, Van Rijs 4, Aho, Ács 6, Oláh 9/3, Dobó 5.
Belgium: Claessens 19/9, De Munck 4, Bah 8/3, Courthiau 8, Vindevogel 10. Csere: Cuyvers, Denys 2, Katako-Mwaka, Tremblez 2, Battiston, Boosten 1, Daelemans 2.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!