Labdarúgás

2022.09.16. 18:33

A legjobb 32 közé jutás a tét a Magyar Kupában

A legjobb 32 közé jutás a tét a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában. Még három Tolna megyei csapat van versenyben.

TEOL

Arena Ármin (sárgában), a szekszárdiak kapitánya azt mondja, a talajon kell maradniuk

Fotó: Makovics Kornél

Egy megye egyes, egy NB III-as és egy NB I-es csapatuk érdekelt a kupasorozat harmadik körében.

A megye egyes Bölcskei SE az Érdi VSE (2–1) és a Dunaharaszti MTK (3–1) kiejtése után az NB II-es Budafok ellen lép pályára ma 15 órától. 

„Nagyon várjuk a mérkőzést, mindenkinek nagy élmény lesz egy másodosztályú csapat ellen pályára lépni – mondta Kiss Patrik, a bölcskeiek támadója. – Hazai pályán játszhatunk, biztos vagyok benne, hogy sokan ki fognak látogatni a találkozóra, szurkolóinkat is szeretnénk meglepni egy jóízű, jó hangulatú mérkőzéssel, s természetesen mindent elkövetünk majd a bravúrért. Tudjuk, hogy ellenfelünk a párharc esélyese, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnehezítsük a dolgukat. A lényeg, hogy bármi is legyen az eredmény, emelt fővel jöhessünk le a pályáról” – fogalmazott Kiss Patrik.

Az NB III-as Szekszárdi UFC a B-Build Mohács (3–0) és a Budaörs (2–0) elleni sikereket követően az edzőváltáson átesett (Supka Attilát Kuttor Attila váltotta) NB I-es Mezőkövesd-Zsóry FC-t fogadja szintén 15 órától.

Reménykedünk benne, hogy szép nap lesz számunkra a szombatimondta Arena Ármin, a szekszárdiak csapatkapitánya.Nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy sok sérültünk van, de nekünk ezen a mérkőzésen nincs veszíteni valónk. Akarattal és nagy motivációval akár az osztálybeli különbség is eltűntethető. Szeretnénk megnehezíteni az ellenfelünk dolgát. A kövesdiek is nehéz helyzetben vannak, de mégis van két osztálynyi különbség a javukra. A futballban sok minden megtörténhet, láttunk rá már példát, nem is egyet. De maradjunk a talajon, és bízzunk a csodában”tette hozzá.

Itt elolvashatja, hogy a szekszárdiak támadója, Csernik Zsombor mit vár a kupameccstől, kattintson ide!

Az OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC ezúttal kapcsolódik be a küzdelmekbe, s rögtön egy régiós rangadóval kezd, vasárnap az NB II-ben még veretlen Pécsi MFC vendégei lesznek a zöld-fehérek. 

Követtem a Pécs eredményeit az NB II-ben, nyolc fordulón vannak túl vereség nélkül, legutóbb éppen a Győrt verték idegenbenmondta Hahn János, a paksiak támadója.Ahogy mindenki, én is egy nagyon kemény összecsapásra számítok, de beleállunk, hiszen tovább kell jutnunk! A PMFC egy roppant erős, felsőházi másodosztályú gárda, akik idén talán még a feljutó helyek egyikére is pályázhatnak. Az NB I-es csapatok közül a legnehezebb ellenfelet kaptuk, ennek tükrében a hétvégi kupameccsünk egy bajnoki rangadóval ér fel. Két és fél éve már jártunk Pécsett a kupában, akkor kiharcoltuk a következő kört, most is minden erőnkkel ezen leszünk” tekintett előre Hahn.

Magyar Kupa, 3. forduló (a 32 közé jutásért). Szeptember 17., szombat: Szekszárdi UFC–Mezőkövesd Zsóry FC 15 óra. Bölcskei SE–Budafoki MTE 15 óra. Szeptember 18., vasárnap: Pécsi MFC–Paksi FC 13 óra (tv: M4 Sport, élő).  
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!