Labdarúgó Magyar Kupa

2022.09.17. 17:19

Állta a sarat a Szekszárd, de a Mezőkövesd érvényesítette a papírformát

Az NB III-as szekszárdiak becsülettel helytálltak élvonalbeli ellenfelükkel szemben, de a Mezőkövesd jutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába.

Berg Sándor

Drazics (9) állította be a 3-0-ás végeredményt a Szekszárd-Mezőkövesd MK-meccsen. (Fotó: Makovics K.)

A napok óta tartó esőzés jó néhány szurkolót távol tartott a mérkőzéstől, akik viszont kint voltak, a hűvös idő mellett az esernyő nélkül érkezőknek a csapadékvízzel is meg kellett küzdeniük. A fedett lelátóról befolyó víz ugyanis rácsöpögött koszos műanyag székekre, sártócsákká változtatva azokat. A lelkesebb nézők hősiesen kitartottak azonban, elvégre nem minden évben adatik meg, hogy élvonalbeli csapatot fogadjon a Szekszárdi UFC. Erre legutóbb négy éve volt példa, akkor megyei rangadón a Paksi FC dolgát nehezítették meg Arena Árminék. Azt az kupameccset az atomvárosiak nehezen, de 1–0-ra megnyerték.

Turi Zsolt a bajnokikon is többször alkalmazott ötvédős rendszernek szavazott bizalmat, míg a Mezőkövesdre két év után visszatérő Kuttor Attila szerette volna már az első percekben bevinni a vezető találatot, a center Stefan Drazsics mellé Dino Besirovicot, Cseri Tamást és Molnár Gábort is felküldte harcolni a szekszárdi védőkkel.

Az első helyzet éppen utóbbi előtt adódott, de Molnár távoli kapáslövésénél, majd negyedóra játék után Bobál Dávid szögletet követő közeli fejesénél is nagyot védett Pomozi Zoltán.

Ahogy várható volt, fölényben játszottak a matyóföldiek, de a szekszárdi védelem komoly munkát végezve állta a sarat. A 19. percben viszont már Füredi Patrikék is tehetetlenek voltak, Cseri bal oldali lapos beadására Besirovic érkezett a legjobbkor a hosszún. A vezető gól megnyugtatta a vendégeket, a hazaiak viszont felbátorodtak, Laczkó Krisztián megindulásaival többször jutottak át a támadóharmadba, de tartósan nem tudták megtartani a labdát.

A második félidő Arena lövésével indult, a csapatkapitány a tizenhatos vonaláról, középről eleresztett lapos kísérlete centikkel ment el a jobb kapufa töve mellett. Mondhatni a semmiből jött a kövesdiek második gólja, bal oldali szögletre lendületből érkezett a szünetben beállt Andrej Lukic, fejesével esélyt sem adva a kapusnak és a gólvonalon álló védőnek. Drazsics találata után (Molnár akrobatikus mozdulattal tartotta bent a labdát az alapvonalnál, majd adta középre a szerb csatárnak) a vendégcsapat kispadja mögött az első félidőt végig szurkoló úriember lelkesedése is alábbhagyott, a nézőtéren is a stadion állapota volt a kérdés, na meg az, hogy összejön-e a hazaiak gólja. Ehhez Rácz Ferdinánd volt a legközelebb, de sarokrúgásnál pont annyira szorongatták a védők, hogy erőt már nem tudott beletenni a lövésébe.

A Szekszárd becsülettel helytállt, de számára ezzel (a Mohács 3–0-s és a Budaörs 2–0-s legyőzése után) véget ért a kupakaland. Már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk Lékó Rolandéknak, akik jövő vasárnap a Ferencváros második csapatát fogadják az NB III Közép csoport 9. fordulójában.

MOL Magyar Kupa, főtábla, 3. forduló

Szekszárdi UFC–Mezőkövesd Zsóry FC 0–3 (0–1)
Szekszárd, 200 néző. Szekszárd: Pomozi – Rácz F., Rácz Á., Arena, Füredi, Kiszely (Béla D., 73.) – Horog (Lőrinc D., 68.), Tóth D., Lékó (Péter D., 80.), Laczkó K. (Nagy Zs., 73.) – Csernik (Péter A., 68.). Edző: Turi Zsolt. Mezőkövesd: Piscitelli – Schmiedl (Lukic, a szünetben), Pillár (Kállai, 80.), Bobál D., Vajda S. – Qaka (Nagy G., 68.), Karnitski – Besirovic, Molnár G. (Bobál G., 68.), Cseri (Selmani, 68.) – Drazsics. Edző: Kuttor Attila.
Gólszerzők: Besirovic (19.), Lukic (52.), Drazsics (64.)
Sárga lap: Lékó (31.), Arena (35.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!