Női asztalitenisz

2022.09.23. 09:23

Kilencéves játékost is nevezett az NB I-be a tolnai csapat

Szoros meccsekkel indította a 2022/2023-as csapatbajnoki idényt a Fastron AC Tolna.

S. K.

A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is nevezett a női asztalitenisz NB I-es bajnokságba a Fastron AC Tolna. Majzik Tamás, a klub vezetőedzője elmondta: a bajnokságot tornarendszerben bonyolítja le a szövetség, ez azt jelenti, hogy egy-egy fordulóban egy helyszínen, egy hétvégén számos mérkőzést játszanak a csapatok. Ez a rendszer jelentősen csökkenti az utazási költségeket, ami lehetővé teszi a kisebb, szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező egyesületek – így a Fastron AC – számára is a részvételt.

A tolnai klub öt játékost nevezett a sorozatra: a 24 éves Romanov Orsolya mellett a 16 éves Brucker Lilla és a 17 éves Ádám Flóra alkotta a tolnai csapatot az első fordulóban. Rajtuk kívül játéklehetőséget kaphat az 1975-ös születésű Majzik Judit és lánya, a 9 éves Andróczi Gréta is.

Az NB I nyugati csoportjának első fordulóját szeptember 8-10 között rendezték Mohácson. A Fastron AC öt mérkőzést játszott, szoros eredményekkel. A tolnaiak a Nagykanizsától 6–4, a Mohácstól 7–3 arányban szenvedtek vereséget. A Győri Elektromost 6–4-re legyőzték, a Komló és a Sopron Turris ellen egyaránt 6–4-re veszítettek.

A másik őszi fordulót szeptember utolsó hétvégéjén, Komlón rendezik. Azon kívül tavasszal lesz még egy játékhétvége. Ezután a nyugati és a keleti csoport csapatai budapesti helyosztón mérik össze tudásukat.

Majzik Tamás azt is elmondta, hogy egyelőre nem tudják, a téli időszakban miként és hol tudnak majd edzeni, tekintettel arra, hogy a tolnai pingpongosok bázisán, a Sportszékházban is drasztikusan korlátozni kell az energiafelhasználást az elszabadult árak miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!