Női foci

2022.09.25. 07:29

Megint kevésen múlt a szekszárdiak pontszerzése

Egygólos mérkőzésen szenvedett vereséget hazai pályán az Astra ellen a Szekszárdi WFC, ezzel továbbra is pont nélkül áll a Simple Női Liga NB I-ben.

B. S.

Kágyi Kíráéknak ezúttal sem sikerült pontot szerezniük

Fotós: Kiss Albert

A legutóbbi fordulóban Felcsúton fejsérülést szenvedő Rónyai Gabriella a kapuba még nem állhatott be, de a kispadon szerencsére már leülhetett, ahogy a csapat kapitányát, a Puskás Akadémia ellen szintén megsérült Kágyi Rebekát is a cserék közé nevezhette a szakmai stáb.

Ennek örülhetett a szekszárdiakat végig buzdító közönség, s jól is mozogtak a pályán kedvenceik. Nem játszottak alárendelt szerepet a több külföldivel érkező, az NB I-es rutinnal bőven rendelkező vendégekkel szemben. Amíg azonban a vendégek gólt is tudtak szerezni a találkozó korai szakaszában, addig a a Szekszárd csak helyzetek sokaságáig jutott, így a Magyar Kupa-győztes Győr (0–8), a címvédő Ferencváros (0–7) és a Puskás Akadémia (0–2) után sorozatban negyedik mérkőzésén maradt gól, s hatodik bajnokiján pont nélkül.

"Nagyon szomorú és mérges vagyok, mert ezen a mérkőzésen győznünk kellett volna, de amíg játékosaim nem lesznek győztes mentalitásúak, addig ez csak álom marad – kezdte értékelését Micskó Márk. – Ellenfelünknek van már tizenegy pontja, nekünk nulla. Semmivel se volt jobb nálunk, sőt... Azt viszont látnunk kell, hogy a nyári igazolásaink egy-két kivételtől eltekintve nem jöttek be, többen már nincsenek is itt. Fájó, hogy nincs pontunk, mert ha levesszük a két kiemelkedő csapatot, a Győrt és a Fradit, akkor három egygólos, illetve egy kétgólos vereségünk volt. Nüanszokon múlik ez, ezért ha a csapatom rálép arra az útra, amiben én hiszek és szeretnék, akkor nemcsak a szimpatikus vesztes szerepe jut nekünk. Abból ugyanis nekem már elegem van, remélem, ezt a csapat is így gondolja. Győztes mentalitás, ez hiányzik, erre van szükség" – zárta bosszúsan a szekszárdiak vezetőedzője.

Simple Női Liga NB I, 6. forduló

Szekszárdi WFC–Astra-Activtek HFC-Üllő 0–1 (0–1)
Szekszárd, v.: Iványi G. (Kondákor, Sáfárik)
Szekszárd: Janecz – Csóka (Kövesdi, 86.), Acsádi P., Rozmis, Vári – Kovács Zs. (Hortobágyi, 66.), Schell – Kiss G., Kágyi K., Katona (Hajpál, 77.) – Nádudvari (Kágyi R., a szünetben). Edző: Micskó Márk
Astra: Halla – Cremer, Taylor, Kós, Szabó B., Amanoni (Balogh M., 76.), Vidács, Dencz (Balogh O., 59.), Véninger, dr. Tatai, Szennai. Edző: Király Bianka
Gólszerző: Véninger (15.)

A szekszárdiak hat forduló után pont nélkül az utolsó előtti, 11. helyen állnak. Jövő héten szombaton 15 órakor az MTK Budapest vendégei lesznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában